Konferencia a kitelepítettekről

Ahogyan tavaly, úgy ebben az esztendőben is megemlékeznek a XII. kerületben a hatvan évvel ezelőtt történt budapesti kitelepítésekről. A Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Politikai Foglyok Országos Szövetsége közös tudományos konferenciáján ismét erről a szomorú és tragikus eseményről lesz szó, ami a kommunista vezetők döntése alapján fővárosi emberek ezreinek életét tette tönkre pusztán azért, mert osztályidegennek nyilvánították őket, vagy egyszerűen valamelyik pártfunkcionárius kinézte magának a lakásukat, házukat. Az ily módon nem kívánatos személyeket vidékre hurcolták, és ott főleg mezőgazdasági munkára kötelezték őket.
Az idei konferencia a ”Kiszolgáltatva, de senkitől sem védve” címet viseli. A Barabás-villában szeptember 21-én 9.45-kor kezdődő egész napos előadássorozatra a legutóbbi rendezvényen részt vevőknek is érdemes ellátogatni, mert új információkkal gazdagodhatnak. Az előadók között hallhatjuk Kubinyi Tamás írót, M. Kiss Sándor és Hantó Zsuzsa történészeket, illetve Rétvári Bence államtitkárt. A délutáni ülésszak a személyes visszaemlékezéseké lesz, azok veszik át a szót, akik átélték a kitelepítés borzalmait.
A konferencia ingyenesen látogatható. További információkat a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény honlapján (www.hegytortenet.hu), valamint a 457-0501-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők.

B. A.