Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Megfiatalodik_a_Normafa_Idosek_Otthona

Megfiatalodik a Normafa Idősek Otthona

Új ajtók, ablakok, korszerűbb fűtés, megszépült épület teszik majd komfortosabbá a Normafa Idősek Otthona lakóinak életét. Az EU támogatásával és a Kohéziós Alap társfinanszírozásával megvalósuló beruházás nyomán az intézmény kevesebb gázt használ majd fel, és a fosszilis energiahordozóból származó üvegházhatású gázból is kevesebb jut a környezetbe.
A nyáron megkezdett, több mint 200 millió forintos – amiből 137 millió forint feletti az uniós KEOP támogatás – beruházásról tájékoztatást nyújtó VM Kommunikációs Tanácsadó Iroda munkatársa, Romsics Ádám elmondta: az átalakítás során mindvégig tekintettel lesznek az otthon lakóira, úgy ütemezik a munkát, hogy senki pihenését, nyugalmát ne zavarják, hiszen ha így lenne, az intézmény nem tudná betölteni célját. Az épületet úgy alakítják át, hogy lakói exkluzív környezetben, gondos orvosi felügyelet mellett, a legnagyobb kényelemben és biztonságban élhessenek – tette hozzá a kommunikációs szakember.
A hetvenes években eredetileg szállodának épült, valaha modern épület alumínium nyílászárói mára elavultak. Ezek korszerű, műanyag nyílászárókra való cseréjével erősödik az épület hőszigetelése, így nemcsak kevesebbet kell fűteni, de javulhat a lakók komfortérzete is. Nem kevésbé fontos, hogy a fűtési rendszer átalakításával és a központi kazán cseréjével javul a fűtésre felhasznált energiahordozó hatásfoka, így csökken a környezetet szennyező anyagok kibocsátása is. Mindezek együttes eredményeként pedig évente több mint 14 millió forint megtakarítás várható, amit az intézmény további fejlesztésére lehet felhasználni.

(A.)