Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
A_MrsColumbo1

Mrs. Columbo: a jazz napos oldala - Szeptember 25. 16.00 MOM Szabadtéri Színpad

A könnyűzene világában megszokottnak számítanak a lányzenekarok, az azonban ritka, hogy egy jazzegyüttesben kizárólag nők kapjanak szerepet. Ilyen különleges formáció a Mrs. Columbo.

Úgy tűnik, a Mrs. Columbo megtalálta a siker receptjét: három fiatal, tehetséges zenész nem tett mást, mint szabadjára engedte a fantáziáját, s a maga képére formálta kedvenc régi és újabb slágereit. Adtak hozzá tudást, még több szeretetet, megszórták egy kis női bájjal, belekevertek némi varázslatot, az eredmény pedig egy olyan könnyed, mégis komoly, játékos, egyben precíz muzsika, ami mára a zenekar védjegyévé vált. Mindennek záloga az a zenei összhang, ami már az első találkozáskor megvolt az együttes későbbi tagjai között.
"Egy olyan összejövetelen játszottunk, ahová a koncert feléig kizárólag hölgyek léphettek be, így a fellépő zenekar is csak a gyengébb nem képviselőiből állt. Alkalmi előadás volt, azonban már ott, a színpadon mindenki érezte, hogy ennek lesz folytatása. Így alakult meg három évvel ezelőtt a Mrs. Columbo, amelynek Galambos Dorina és Hudák Zsófi a kezdetektől tagja, a két lányhoz tavaly csatlakozott a billentyűs hangszereket megszólaltató Sárközy Fanni és állandó vendégként Kovács Norbert dobos" – mesélt a kezdetekről Dávid István menedzser, aki kérésünkre kicsit közelebbről is bemutatta az együttes tagjait.
Dorina egy tehetségkutató műsorban tűnt fel, több műfajban kipróbálta magát, immár diplomás, érett jazzénekesnő. Fanni a Zeneművészeti Egyetemen végzett, számos saját produkciója létezik, ezek közül a Mizar a legismertebb, amely megnyerte a Jazzy rádió dalversenyét. Ugyancsak a Zeneművészetin végzett Zsófi, aki a Mrs. Columbo mellett számos zenekarban dolgozik, többek között kíséri Másik Jánost, és részt vesz a Django Free munkájában. Norbi a Kodolányi főiskola végzett növendéke, rengeteg koncertező és színházi formáció tagja, együtt zenél Másik Jánossal és Csákányi Eszterrel is.
A Mrs. Columbo ismert számokat dolgozik át a jazz különböző stílusaiban. Repertoárjában Prince, Michael Jackson, Madonna, a Depeche Mode és a Beatles is helyet kap, szinte bármit „jazzesítenek”, ami a hölgyek számára inspirációt jelent. Ez a sokszínűség korántsem a véletlen műve, a zenekar tagjai ugyanis más műfajokban is otthonosan mozognak: a rock, a blues, a klasszikus zene, a funky vagy a hiphop ugyanúgy része a Mrs. Columbo sajátos olvasztótégelyének, mint a jazz. Dallamos, érthető, ugyanakkor minőségi, improvizatív zenét játszanak. Mindezt egy nem jazzrajongó fül számára is élvezhető módon teszik, arra törekszenek, hogy közelebb hozzák a műfajt azokhoz, akik tartanak tőle, vagy netán túl "nehéznek" gondolják.
Jó úton járnak, amit az is bizonyít, hogy a hazai fellépések mellett egyre több külföldi meghívást kapnak. A németországi Gronauban idén megrendezett fesztiválon három nagy sikerű koncert után a szervezők rögtön beírták a Mrs. Columbót a következő évi programba.
A Hegyvidéken most mutatkoznak be először, habár „...korábban is hívtak minket, de akkor sajnos egy lekötött koncert miatt nem tudtunk eljönni. Nagyon örülünk, hogy most alkalmunk nyílik élőben fellépni Budapest talán legszebb kerületében – mondták a hölgyek, akik egy ígéretet is tettek. – Igyekszünk maradandó élményt nyújtani, szeretnénk bemutatni a jazz napos oldalát, ezért a most megjelenő első albumunk dalain kívül már az új számainkból is átnyújtunk egy csokorral a közönségnek.”

knp.