Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Tundok

Népek táncai - Szeptember 24. 14.00 MOM Színházterem

A kezdetektől állandó részei a hegyvidéki fesztiválok programjainak a népzenei és néptáncprodukciók. Nincs ez másképp a MOM-évadnyitó során sem: a Tündök zenekar közreműködésével a magyar, majd a kerületi kisebbségek jóvoltából a görög és horvát táncok alaplépéseivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Bodnár Balázs és Tárkány-Kovács Bálint 2006-ban, hétévnyi közös muzsikálás után döntött úgy, hogy saját zenekart alapít. Az új formációhoz 2007 tavaszán csatlakozott Kerékgyártó Gergő, röviddel ezután megszületett a Tündök.
"Bálint és Gergely hivatásos zenészek, mindketten a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatói, Bálint emellett a népszerű Tárkány művek alapító-vezetője" – meséli a civilben informatikai szakértő Bodnár Balázs, aki saját magát "amatőr" zenészként határozza meg. Mint mondja, több jelentős falusi muzsikustól tanulhattak, köztük olyan legendáktól, mint Fodor Sándor "Neti" kalotaszegi prímás, vagy az abaújszinai Potta Géza.
Korántsem véletlen tehát, hogy az együttes elsősorban a Kárpát-medence tradicionális, jól táncolható magyar falusi zenéiben érzi otthon magát igazán. Nem képviselnek egyetlen tájegységet sem, úgy tartják, sokkal fontosabb, hogy a különböző zenéket teljesen új, a XXI. századi fiatalok számára is fogyasztható formában mutassák be. Így megvalósítható a népi kultúra iránt elkötelezettek számára oly fontos igény, hogy egy több száz kilométerre lévő falu muzsikája és kultúrája – ha kicsit átalakulva is – tovább éljen a városi környezetben.
A hagyományápolás része a táncházmozgalom, és ebből a Tündök zenekar is kiveszi a részét. „Együtt dolgozunk a Csillagszemű táncegyüttessel, amelyben én is táncoltam régen, továbbá állandó partnerünk a megyei Prima-díjas tatai Kenderke művészeti iskola is. A Hegyvidéki Ősz táncházában a Gubik József tánctanár nevével fémjelzett Budai Babszem csapatával lépünk fel, velük szintén évek óta kapcsolatban állunk” – sorolja a Tündökkel dolgozó együtteseket Bodnár Balázs.
A hegyvidéki rendezvényen a Tündök szeretné megmutatni a magyar táncok sokszínűségét. Az igényekhez igazodva a Dunántúltól a történelmi Gömör és a Felvidék zenéin át, Szatmáron keresztül Erdélyig számos falu muzsikáját megszólaltatják majd.
Hasonló élményt ígér a horvát nemzetiségi táncház, amelyet a tököli hagyományőrző együttes tart Agatics „Kityo” Krunoszláv vezetésével, valamint a görögök vidám táncmulatsága is. Ez utóbbin a résztvevők a Palio Buzuki zenekar és az Ilios táncegyüttes segítségével a leghíresebb görög táncot, a zorbát is megtanulhatják.

M.