Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Parkroplabda_es_torna_a_diakolimpian

Parkröplabda és torna a diákolimpián

Immár három alsós évfolyamot érint a Budapesten elsőként a Hegyvidéken elindított mindennapos testnevelés program. Az új tanév további fontos diáksporteseményei közül kiemelkedik a diákolimpia, amelyben új versenyszámok is helyet kaptak.

Meglátszik a hegyvidéki gyerekeken a 2009-ben felmenő rendszerben bevezetett mindennapos testnevelés jótékony hatása: a bajnokságok tavalyi eredményei azt mutatják, hogy folyamatosan javul az alsósok teljesítménye. Ami legalább ennyire fontos, azok a diákok is nagy kedvvel vesznek részt a különböző sportversenyeken, akik ügyetlenségük, netán kevésbé sportos alakjuk miatt korábban inkább otthon maradtak.
Az új tanévben még több résztvevőre számít a versenyeken Farkas Tibor, a XII. kerületi Szabadidősport Központ csoportvezetője, hiszen szeptembertől már az általános iskolák első három évfolyamában kötelező lesz mindennap valamilyen mozgásos, sportos órát tartani a kicsiknek. A szakember úgy látja, ha kitartanak a kedvező folyamatok, a következő esztendőkben minőségi ugráson esik át a Hegyvidék amúgy is gazdag diáksportélete.
„Abban bízunk, hogy a negyedik osztályig kötelező mindennapos testnevelés kialakítja a gyerekekben a mozgás szeretetét, így ötödiktől kezdve már nem lesz szükség további motivációra, ha a bajnokságokon való részvételről van szó” – mondta Farkas Tibor, aki kiemelte, hogy ezúttal is igyekeztek a diákok és a testnevelők igényeihez igazítani a versenynaptárt. Így került a programba – a már megszokott és sikeres bajnokságok mellett, próbaképpen – a vegyes csapatokkal is játszható parkröplabda és a jövőben minden bizonnyal egyre nagyobb szerephez jutó torna. A versenyekre valamennyi iskola küldhet csapatokat, azonban az eredmények – legalábbis a mostani évadban – nem számítanak bele a pontversenybe. Szintén újdonság, hogy a kerület iskoláiban tanuló igazolt focisták nagy számára tekintettel a téli, sátras labdarúgótornán a „profik” is elindulhatnak.
A sportbajnokságok mellett az idén is megrendezik a két évvel ezelőtt szép hegyvidéki sikert hozó szellemi olimpiát – a Tüskevár iskola csapata egészen az országos elődöntőig menetelt –, valamint az ókori játékokat felidéző Hegyvidéki Olimpiát, amelyre a kerület összes ötödikes diákja meghívást kap. Némi változás a sakkbajnokságokban is várható, a tavalyi kiugróan magas létszám miatt – közel kétszázan vettek részt – ugyanis az egyéni fordulót valószínűleg nem hétköznap délután, hanem hétvégén rendezik.
Nem elképzelhetetlen, hogy a diákolimpia néhány bajnokságában vendégcsapatok is elindulnak majd. Erre először tavaly láttunk példát, akkor az ötödik kerületi Xantus János középiskola meghívottként részt vett a floorballban, valamint a fociban. Új jelentkezőket csak akkor fogadnak – hangsúlyozta Farkas Tibor –, ha az nem veszélyezteti a bajnokság lebonyolítását, az induló csapatok számát minden esetben maximálják.
Nem változik az értékelés rendje, az eredményesség mellett a részvétel is beleszámít az intézmények közötti versenybe: minél több bajnokságban indul el az iskola, annál több jutalompontra számíthat, a versenyzők száma után pedig újabb pontok járnak. A diákversenyek egy részének a hagyományos, nagy kerületi rendezvényeknek otthont adó Sportmax Hegyvidék biztosít helyet, az alsós úszóbajnokság és a labdarúgótornák döntői várhatóan ezúttal is sok nézőt vonzanak majd.
Szintén beleszámít a pontvadászatba az „Előzd meg a fogaskerekűt!” futó-, kerékpáros és teljesítménytúra-verseny, amelyen az idén először az iskolák méretéhez viszonyítva értékelik a mozgósítási verseny eredményét. Ez azt jelenti, hogy nem csupán a résztvevők számát veszik figyelembe, hanem azt is, hogy az adott intézményben hány gyerek tanul.

Ám.