Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Teret_kaptak_a_fiatalok

Teret kaptak a fiatalok

A szakemberek sem gondolták, hogy ekkora sikere lesz a nyár elején megnyitott Ifjúsági Közösségi Térnek. A szabadidős programokat kínáló központot egy-egy nap annyian látogatják, hogy a bejáratra ki lehetne tenni a „megtelt” táblát. A Hajnóczy József utcai találkozóhely kötetlen módon nyújt szórakoztató és hasznos kikapcsolódási lehetőséget a fiataloknak.

A nyári szünet kezdetén, június 15-én nyitott meg az Ifjúsági Közösségi Tér a Hajnóczy József utca 2. alatt. A hely, amelyet a Hegyvidéki Önkormányzat intézménye, a Családsegítő és Gyermekjóléti Központ hozott létre a 13–18 éves fiatalok számára, ezt írja magáról bemutatkozásában: „elsősorban a kerületben élő és/vagy itt tanuló diákok számára kínál ingyenes lehetőséget az ismerkedésre, szocializációs készségeik fejlesztésére és a közösségé formálódásra, valamint a szabadidő strukturált eltöltésére”.
„A »szabadidő strukturált eltöltése« lényegében azt jelenti, hogy azok a fiatalok, akik eddig nem igazán tudtak mit kezdeni az idejükkel, laza, de szabályozott keretek között kikapcsolódási lehetőséget találhatnak nálunk” – magyarázta érdeklődésünkre Krolopp Györgyi, a klub vezetője. Az Ifjúsági Közösségi Tér működésének kereteit (például a nyitva tartást), a használatára vonatkozó szabályok egy részét és a programokat a fiatalokkal együtt alakították, alakítják ki, éppen azért, hogy ők a magukénak érezzék a helyet.
A lehetőségekhez és az idejárók igényeihez igazodva mostanra kialakult az alapprogramok állandónak tekinthető menetrendje. Hétköznapokon 14–18 óráig lehet pingpongozni és csocsózni, illetve a teljes nyitvatartási idő alatt (hétfőtől péntekig 14–20 óra között) szabadon használhatók a társasjátékok és a számítógépek. Szerda délutánonként közös főzést szerveznek, péntekenként rövidfilmeket vetítenek. Egy ízben a vetítésen a saját magukról készített kisfilmet nézték meg a fiatalok, ami nagy sikert aratott – tervezik, hogy folytatják a „híradózást”.
Alkotókedvüket újabban a rajzban is kiélhetik a kamaszok, tehetségüket Sinkó István képzőművész önkéntesként segíti kibontakoztatni heti egy alkalommal. A programok összeállítása, valamint a közösséget érintő különféle ügyek megbeszélése szintén szervezett formában zajlik, erre találták ki a csütörtökönkénti fórumot.
Az Ifjúsági Közösségi Tér vezetője elmondta: számos elképzelésük van a további programokról, ezeket azonban valószínűleg csak pályázati támogatás esetén tudják megvalósítani. Szeretnének például újabb kirándulásokat szervezni. A nyári szünetben már sikerült összehozni egy utazást a Velencei-tóhoz – örülnének, ha a későbbiekben több ehhez hasonló programot tudnának kínálni. Eddigi tevékenységükhöz szerencsére már többektől is kaptak támogatást. Hegyvidéki polgárok bútorokat, valamint kézműves alapanyagokat ajánlottak fel; a közelben működő Maros utcai Budai Pékségtől pedig rendszeresen, hetente több alkalommal is megkapják a zárás után a pultban maradó, kiváló minőségű pékárut.
Annak ellenére, hogy több tervezett program még el sem indult, röviddel a nyitás után élettel töltötték meg a klubot a környékbeli fiatalok. Az első hét 8-15 fős látogatottsága után a második hét végére a forgalom 20-25 főre ugrott, jelenleg pedig a napi átlag már 30-35 között mozog. Az esős napokon kiugróan magas, 40 fő feletti látogatottság a jellemző, ilyenkor alig lehet elférni a helyiségekben.
A közösségi térben több mint százhúsz fiatal fordult meg az első két hónapban, közülük körülbelül hatvanan rendszeres résztvevői a programoknak. A beszélgetésekből kiderült: a látogatók a hely nyitvatartási idején kívül jellemzően a Városmajorban és a Mammut Bevásárlóközpontban, illetve otthon, a számítógép mellett töltik szabad idejüket. Legtöbben már ismerték egymást a parkból, és kisebb csoportokban hozták egymást az Ifjúsági Közösségi Térbe.

z.

Az Ifjúsági Közösségi Tér címe: XII., Hajnóczy József utca 2. Nyitva: hétfőtől péntekig 14–20 óráig. Telefon: +36-30/453-7720 ∙ E-mail: hajnoczyu@gmail.com. Web: facebook.com/ifjusagiterneked