Tomegcerekedes_nelkul_a_Janos_korhazban1

Tömegverekedés nélkül a János kórházban

Az egyik legérdekesebb séta a 24 hektáron elterülő Szent János Kórház területén zajlott, ahol Dr. Pintérné dr. Gönczi Ágnes főigazgató és Katona József szájsebész főorvos kalauzolt végig minket. Már az intézmény története is rendkívüli: bár a ma is használt épületegyüttes 1898-ban épült, a kórház mégis több mint háromszáz éves múltra tekint vissza.
A régi Szent János Kórházra, amely a Margit körút és a Hattyú utca szögletében helyezkedett el, ma már csak a budai autóbusz-végállomás által körülhatárolt kis téren lévő, bozótoktól takart emléktábla és a kórházi fal maradéka emlékeztet. A XIX. század végére Buda lakosságának száma nagymértékben megnőtt, új, jóval nagyobb kórházra lett szükség. A terület kijelölését hatalmas viták előzték meg, a helyet végül is egy filoxérajárvány tette szabaddá, amely a Diós árok dűlőinek összes szőlőskertjét elpusztította, így a telkek értéktelenné váltak. A K und K stílusban felépült, háromemeletes pavilonokat 1898. augusztus 3-án, ünnepélyes külsőségek között adták át, ám a megnyitó nem maradt botrány nélkül: a kapuban annyi ember gyűlt össze, hogy rövid idő alatt tömegverekedés tört ki, így rögtön akadt munkája az orvosoknak, akik a sérülteket azonnal be is fektették az intézménybe.
Már a díszes főkapun belépve feltűnik az egykori építész zsenialitása: a kórház ún. pavilonos rendszere garantáltan megakadályozta egy esetleges járvány (gondoljunk csak a XIX. században tomboló pestisre, vérhasra vagy kolerára) kirobbanását, hiszen ha valamelyik osztályon ragályos kór ütötte fel a fejét, az azon nyomban karanténként funkcionált tovább. Szintén a tervezők előre gondolkodásáról árulkodik az épületek elrendezése, a köztük lévő terek kialakítása. Mivel a légkondicionálás akkoriban még legfeljebb futurisztikus utópiának tűnhetett, a kellemes klímáról a pavilonok közötti utak, amelyek egyben légcsatornák is, valamint az épületek köré telepített fák és bokrok gondoskodtak.
Ez azért is nagyon fontos, mert a századfordulós betegek nagy része tüdőgyógyászati problémákkal küszködött, az 1900-as évek elején felépült tüdőosztályon rengeteg tbc-s feküdt. Éppen ehhez kapcsolódik a kórház másik érdekessége, a fűtőrendszer, vagyis a kazánház és a hozzá épült hatalmas, iparművészeti alkotásnak is beillő kémény. Akkoriban természetesen még szénnel tüzeltek, ám a füst semmilyen körülmények között nem csapódhatott le a kórház területén.
1898-ban öt osztállyal és 420 ággyal indult meg a munka a Diós árokban lévő épületekben: sebészetet, belgyógyászatot, gyermek-, bőr- és bujakóros betegek osztályát, szembeteg osztályt, ugyanakkor fiókosztályként szülő- és nőbeteg, gyermekragály és vegyes osztályt is felállítottak. Báró Wodiáner Albert adományából 1903-ban épült egy lábadozó betegek részére készült pavilon, amely ma is az ő nevét viseli. A gyógyintézmény infrastruktúrája döbbenetesen fejlett volt: nemcsak központi fűtés, de a legmodernebb távírórendszer, minden osztály között házi telefonösszeköttetés szolgálta a betegek és gyógyítóik kényelmét. Az egyes pavilonokat szerelvény-alagútrendszer köti össze, ezekben futnak a fűtőrendszer csövei, illetve a két világháború idején óvóhelyként is szolgáltak.
De lehetséges-e gyógyulás hit nélkül? Már messziről feltűnik a terület közepén álló kápolna kereszttel díszített tornya, amely a kezdetektől lelki vigaszt nyújtott az arra rászorulóknak. Belépve csodálatos látvány tárul a szem elé: a falfreskókat és a mennyezet egyedülálló kazettáit Leszkovszki Pál készítette. A betegápoláshoz 1948-ig szervesen hozzátartoztak a segítőrendek, a Páli Szent Vincéről elnevezett Irgalmas Nővérek Rendjének tagjai 1896-tól dolgoztak a kórházban, de árvaházakban, öregek otthonában és fegyintézetben is tevékenykedtek. Bár a rendeket a háború után feloszlatták, a kápolna ma is működik, falai között minden héten római katolikus szentmisét, illetve református és evangélikus istentiszteleteket tartanak.
A tulajdonos fővárosi önkormányzat 2008. január 1-jétől összevonta három észak-budai kórházát: a Szent Jánost, a Szent Margitot és a Budai Gyermekkórházat. Ezzel az intézkedéssel a gyógyintézet az ország második legnagyobb egészségügyi intézményévé vált, 1759 ágyon évente átlagosan 50 000 fekvőbeteget lát el. Az infrastruktúrát, berendezéseket, eszközöket, épületeket folyamatosan fejlesztik, bízva abban, hogy minden beteg, hozzátartozó számára érzékelhető, a kórház mennyire elkötelezett a magas színvonalú gyógyító munka mellett.
Az épületegyüttest most nyilvánította műemlékké a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, így ezentúl minden évben látogatható lesz a Kulturális Örökség Napjain. Ha itt járnak, feltétlenül nézzék meg a Katona József főorvos gyűjteményéből berendezett kis kórháztörténeti múzeumot, amelyet külön kérésre bármikor kinyitnak az intézet dolgozói! Bár az idén kevesen vettünk részt a sétán, jövőre talán többen leszünk – remélhetőleg azért hasonló incidensre nem kerül sor, mint az egykori megnyitóünnepségen 1898-ban.Tomegcerekedes_nelkul_a_Janos_korhazban2

Nyírő Norbert