Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Valahol_a_mesek_birodalmaban

Valahol, a mesék birodalmában

Színes, légies bohócok, tündérek, mesebeli virágok, fák, erdők költöztek be a Jókai Klubba. Kadlicskó Beáta, aki a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen grafikus és design manager szakon szerzett néhány évvel ezelőtt diplomát, Valahol címmel először mutatta be a hegyvidéki közönségnek mesekönyvekbe illő, fantáziadús munkáit: dekorációit, képeslapjait, festett figuráit, fóliára printelt nyomatait, akvarell alapú papírinstallációit.
A kiállított rajzok, festmények alapján azt hihetnénk, Kadlicskó Beáta gyakorlott mesekönyv-illusztrátor, ám a fiatal művésznő azonnal cáfolta felvetésünket: még nem kapott ilyen felkérést. Gyerekeknek szóló munkával eddig mindössze két kórház bízta meg, a Szent László, valamint a Szent János Kórházban készített többedmagával vidám, a beteg gyerekeket jobb kedvre derítő falfestményeket. A János kórházban virágtündérek kerültek a falakra, ezek vázlatai is láthatók most a Jókai Klubban.
A grafikus-designer munkáival mostanában meglehetősen ritkán lehet találkozni, Kadlicskó Beáta ugyanis „főállású anyaként” elsősorban három kisgyermekével van elfoglalva. Szerencsére időnként azért az alkotásra is tud egy kis időt fordítani. Műveinek jelentős részét persze gyermekei kedvéért készíti, nem kivétel ez alól a Jókai Klubban bemutatott anyag sem. Ennek azonban csak örülhetnek az intézmény látogatói, akiknek arcára minden bizonnyal mosolyt csalnak majd a rajzokban megelevenedő vidám fantáziamesék.

z. 

 Kadlicskó Beáta kiállítása október 3-ig tekinthető meg a Jókai Klubban. Cím: XII., Hollós út 5.