Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hegyvidéki Napok – újraszőtt közösségi szálak

Koncertek, játszóház, kutyás bemutató, borkóstoló, főzőverseny és sportmérkőzések is lesznek az idei Hegyvidéki Napokon, június első hétvégéjén, június 4–5-én. Az eseményeket a közösségépítés szándéka köti össze – hangsúlyozza Pokorni Zoltán polgármester, aki interjúnkban a hegyvidékiek figyelmébe ajánlotta a rendezvénysorozat változatos programjait.

Kozosen_a_szebb_kornyezetert1

Közösen a szebb környezetért

Közösségi programokkal igyekszik felhívni a figyelmet a természetvédelem fontosságára a Hegyvidéki Önkormányzat. A hagyományos tavaszi kerülettakarításon több mint harmincöt köbméter szemét gyűlt össze. Nagy sikert aratott az idén először megrendezett „könyvért virágot” jótékonysági akció, a helyi polgárok mintegy százötven zsák könyvet adományoztak a határon túli magyar bibliotékák javára.

Mucsi_Zoltan_kapta_a_Kaszas_Attila-dijat

Mucsi Zoltán kapta a Kaszás Attila-díjat

Ebben az évben is a székesfehérvári Vörösmarty Színház adott otthont a Kaszás Attila-díj átadógálájának. Az idei díjazott Mucsi Zoltán, a Bárka Színház színművésze lett.

Nem_zarjak_el_a_vizet_Csillebercen

Nem zárják el a vizet Csillebércen

Mintegy kétszáz család maradhatott volna vezetékes ivóvíz nélkül a csillebérci üdülőtelepen, ha a Hegyvidéki Önkormányzat nem nyújt időben segítséget. A belső hálózatból ugyanis nagy mennyiségben szivárog a víz, a vízművek a szolgáltatás szüneteltetését fontolgatta. A kerület vezetésével zajló egyeztetés után a cég szerencsére visszakozott; az önkormányzat ráadásul segítséget nyújt a lakóknak a hálózat újjáépítésében.

Takarékos gazdasági program

A törvény értelmében a helyi képviselő-testületeknek gazdasági programot kell elfogadniuk. A Hegyvidéki Önkormányzat az áprilisi ülésén eleget tett az előírásnak: a megszavazott program részletesen taglalja az önkormányzat gazdasági helyzetét, fejlesztési lehetőségeit, az adópolitika, a közteherviselés kérdéseit, illetve a közszolgáltatások biztosítására, színvonalának javítására vonatkozó megoldásokat, lehetőségeket.

Valtozasok_a_forgalmi_rendben

Változások a forgalmi rendben

Az elmúlt időszakban a kerület több pontján történtek forgalomtechnikai változtatások. A munkálatokat a főváros megrendelésére – részben a kerületi önkormányzat javaslatára – elvégző FKF Zrt. akkor helyez ki új jelzéseket, ha azt a forgalombiztonság növelése, a forgalom változása indokolja.

Emlektabla_a_bator_hazasparnak1

Emléktábla a bátor házaspárnak

Emberségből, tisztességből és tartásból mutatott példát nemcsak saját korának, de a későbbi generációknak is az a házaspár, amelynek tiszteletére emléktáblát avatott fel a Hegyvidéki Önkormányzat. Zsindely Ferenc miniszter, valamint hitvese, Tüdős Klára textilművész a második világháború idején üldözötteket, eleinte gyerekeket, később felnőtteket is, családokat, köztük zsidókat bújtatott és mentett meg a haláltól.

Kisdiak_az_olimpian

Kisdiák az olimpián

Ugyan nem az egész világ által nagy figyelemmel kísért ötkarikás játékokról van szó, hanem a MindLab Olimpiáról, de így is szép sikert ért el egy hegyvidéki diák, Patyi Sámuel az áprilisi országos válogatóversenyen. A quoridor játékban megszerzett második helyezés azt jelenti, hogy a Tamási Áron iskola harmadikos tanulója egyéni versenyzőként képviselheti Magyarországot a VI. MindLab Nemzetközi Olimpián.

Japán szónoklatok, virányosi sikerek

Jól szerepeltek a Virányos Általános Iskola ötödikes tanulói a Szent László Gimnáziumban rendezett 18. Japán Nyelvi Szónokversenyen. A diákok Bujdosné Hricisák Viktória felkészítő tanár vezetésével az előadó kategóriában indultak, s a közönség, valamint a zsűri tetszését is elnyerték.

Szaz_eve_erteket_kepvisel

Száz éve értéket képvisel

Százesztendős a Kós Károly Ének-zene Emeltszintű Általános Iskola épülete. A jubileum alkalmából valamennyi osztály műsort adott, időkapszulát helyeztek el az iskolában, bemutatták az évfordulóra készült könyvet, köszöntötték a korábbi vezetőket, és régi diákok találkoztak egymással.

Elo_Rozsafuzer_Budapest_korul

Élő Rózsafüzér Budapest körül

Öt helyszínről kilenc irányba indul el május 14-én a Budapestet körbeölelő Élő Rózsafüzér zarándoklat. A XII. kerületben Farkasrétről Nagytétény, illetve Máriaremete felé haladó gyalogos zarándokok Budapestért, valamint a fővárosi és a főváros körül élő hárommillió emberért imádkoznak.

Jotekonysagi_est_a_Zolderdo_Ovodaert

Jótékonysági est a Zölderdő Óvodáért

Esedékessé vált a Zölderdő Óvoda Szilágyi Erzsébet fasori épületének – százéves villájának – felújítása. A munkálatokhoz szükséges fedezetet pályázat révén szeretné előteremteni a fenntartó, a Zölderdő Óvoda Alapítvány, ehhez azonban nélkülözhetetlen bizonyos önrész megléte. Ennek összegyűjtését kezdték el azzal a jótékonysági koncerttel, amelyet május elején rendeztek a Barabás Villában.

Szaztiz_eve_szuletett_Arkay_Bertalan2

Száztíz éve született Árkay Bertalan

Árkay Bertalan több hegyvidéki épület tervezésében közreműködött, leghíresebb munkája talán a városmajori templom. A szakember, akinek az édesapja, Árkay Aladár is neves építész volt, a Városmajor utca 54. alatti villában született száztíz esztendeje, 1901. április 11-én.

Egyszerre_harom_rekord1

Egyszerre három rekord

Rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor 1931. július 15–16-án. Teljesítményük nagy tiszteletet vívott ki; már Endresz György halálának évében teret neveztek el róla kerületünkben, a mai Magyar jakobinusok tere 1953-ig az ő nevét viselte.

Nyersen_vagy_fove

Nyersen vagy főve?

Táplálkozási alapelv, hogy napi étkezésünk legalább kétharmad részben nyers gyümölcsből, zöldségből álljon. Mivel étkeink jelentős részét mégsem lehet főzés, párolás, sütés nélkül megenni, felmerül a kérdés: mindenáron törekedjünk-e a nyers ételek fogyasztására? Erről a dietetikusok véleménye is megoszlik.

Jönnek a primőrök!

„Az igazi tavasz végül mégiscsak mindig eljön, ha előbb nem, hát május elsejére. Vele és nyomában jönnek azok a szabadban meg melegágyban érett, változatos, könnyed és kellemes növényi termékek, melyek a tálakon és tányérokon foglalnak helyet, s melyeket általános szokás szerint primőröknek nevezünk…” (Magyar Elek: Az Ínyesmester szakácskönyve). Ezúttal egy valódi májusi álommenüt javasolunk a fentiek szellemében: könnyedet és kellemeset, ráadásul nem túl bonyolultat. Jó étvágyat hozzá!

Reumatologiai_betegsegek

Reumatológiai betegségek

Magyarországon a reumatikus elváltozások népbetegségnek számítanak, a lakosság többsége szenved valamilyen ízületi fájdalomban. A Hegyvidéki Egészségklub előadásán a házigazda, dr. Szolnoki Lajos háziorvos a reuma okait és gyógyításának lehetséges módjait foglalta össze.

A_kullancsok_allatkedvenceinket_is_veszelyeztetik

A kullancsok állatkedvenceinket is veszélyeztetik

Újabban mind többet lehet hallani a kullancscsípések következtében kialakuló emberi megbetegedésekről, azt azonban talán kevesebben tudják, hogy az élővilág e parányi vámpírjai a kedvtelésből tartott állataink (elsősorban kutyák) számára is veszélyforrást jelenthetnek. Az alábbiakban e veszélyforrással kapcsolatosan szeretnénk néhány hasznos információval szolgálni a kerület állatbarátainak.

Megkezdodott_a_balvanyfairtas2

Megkezdődött a bálványfairtás

Erdeinkben az őshonos állományokat gyorsan terjedő, betelepült fafajok veszélyeztetik. Ezek közül az egyik leggyorsabban szaporodó növény a bálványfa, amelynek irtása a Hegyvidéken is megkezdődött.

Ingyenes napszemüveg-vizsgálat

Országszerte közel kétszáz helyszínen néhány másodperc alatt ingyenesen bemérik a napszemüvegek UV-szűrőképességét.

Tavaszi kerti munkák

Ahogy megindul a természet zsongása, a kertbarátok is leküzdhetetlen vágyat éreznek a kertészkedésre. Nincs ez máshogy a Hegyvidéken sem. Egyre több helyen látni, hogy a lakók takarítják, szépítik környezetüket – és szerencsére mind gyakrabban nem csak a kerítés belső oldalán.

Javul_a_vizminoseg_az_uszodaban

Javul a vízminőség az uszodában

UV-lámpás víztisztító rendszert adtak át az önkormányzat városmajori uszodájában. A környezetbarát technológiának köszönhetően a baktériumok, gombák kiszűréséhez a jövőben lényegesen kevesebb klórra van szükség, így jelentősen javul a medencevíz és a levegő minősége.

Elkezdodott_a_nagy_meneteles

Elkezdődött a nagy menetelés

Kétszáz lelkes szurkoló támogatásával a várakozásoknak megfelelően simán nyerte első hazai meccsét a Hegyvidék–YBL WPC vízilabdacsapata. Az OB 1-es tagságért küzdő kerületi gárda a Sportmax külső medencéjében hat góllal verte a tehetséges fiatalokat felvonultató Angyal-Vasas SE-t.