Feludules_a_gyogyulni_kepes_gyerekek_latvanya

„Felüdülés a gyógyulni képes gyerekek látványa”

A koraszülöttek kezelésével foglalkozik Machay Tamás professzor, akit egyebek mellett tudományos és gyógyító munkájáról faggattunk Kékgolyó utcai otthonában. Szívesen beszélt arról is, mennyire kötődik Budához, a Hegyvidékhez, ahol feleségével nagyon élvezik a szinte „falusi” életet.

Professzor úr, igaz, amit önről hallottam, hogy földbirtokos családból származik?

– Ezt meg hol hallotta?! Egyébként igaz, felmenőim több ágon földbirtokosok voltak, de ennek ma már nincs különösebb jelentősége. A mi családunkban amúgy mindenkinek megvolt a polgári foglalkozása. Apai nagyapám például a fiumei kikötő főmérnöke volt, és a Titanic katasztrófája után ő képviselte az Osztrák–Magyar Monarchiát a hajózás biztonságáról rendezett nemzetközi konferencián. Apám Londonban tanult mikrobiológiát, ő a Köjál főorvosaként dolgozott. Volt egy dédnagyapám, orvos, sebész, hosszú időn keresztül Vecsés és körzetének főorvosa.

Az ön felesége pedig gyógyszerész, vagyis az egészségügyhöz nem csak a dédapa és az édesapja révén kapcsolódnak.

– Igen, bár apám nem orvos, hanem biológus volt, de a gyerekeink is hasonló pályát választottak, állatorvos, illetve gyógyszerész lett belőlük. Öt unokánk közül négy még gimnáziumba jár, a legidősebb nemrég kezdte el orvosi tanulmányait. Látom, kérdezni akarja: még nem döntötte el, mire szakosodjon, a választásig előtte áll jó néhány keményen végigtanult év, egyelőre annak örül ő is és mi is, hogy jók az eredményei. De visszatérve a kérdéséhez, nem a családi példa miatt lettem annak idején orvos – ehhez volt kedvem. Amikor 1964-ben elvégeztem az egyetemet, az első években gyógyszertannal foglalkoztam, utána gyerekgyógyász lettem, előbb hat évig a II. számú Gyermekgyógyászati Klinikán, majd húsz esztendeig az I. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika intenzív újszülött osztályán dolgoztam. 1995-től vagyok az I. számú Gyermekgyógyászati Klinikán, most, ha éppen hiányoznak, én helyettesítem a klinika csecsemő-, intenzív vagy újszülött sebészeti osztályának vezetőit.

Szinte kizárólag koraszülöttek kezelésével foglalkozik.

– Minél rövidebb a terhesség, annál magasabb a halálozás aránya. Az újszülött azért is érdekes élőlény, mert a magzati életben minden olyan betegség előfordulhat, ami felnőttkorban. Méhen belül lehet a magzat például akár maláriás, tumoros is, egyedül az influenza nem okoz problémát ebben. Ezek a betegségek nagyon megnehezítik a méhen kívüli élethez való alkalmazkodást, amit az is nagyon megzavar, ha valaki túl korán vagy későn születik meg. A koraszülöttek számos alkalmazkodási zavarral küszködnek, az első légvétel például nagyon nehéz, ám két-három perc alatt a légzési munka a negyedére csökken. Ezért az első légvételnél nagyon gyakran kell segíteni, én magam mintegy tizenkét-tizenötezer lélegeztetést csináltam végig életem során. A koraszülötteket veszélyeztető magas kockázati arány miatt a csecsemőhalálozás mindenütt magas értéket mutat. E kockázatok miatt az első életévében több ember hal meg, mint az azt követő harminckilencben! Ezért ez a terület állandó készenlétet vár az orvosoktól. De az eredményeink nagyon jók, és nekünk, magyaroknak, van is mire büszkének lennünk. Mert például míg az 1700-as években az újszülöttek hatvan százaléka halt meg, és az 1900-as évek elején is a húsz-harminc százalékuk, 2011-re sikerült ezt az értéket öt ezrelék alá levinni. S hogy hol ebben a mi dicsőségünk? Nyugat-Európában sehol nincs olyan magas koraszülési arány, mint Magyarországon, a túlélési értékeink mégis közel azonosak a nyugat-európaiakkal – erre valóban büszkék lehetnek a magyar orvosok!

Befolyásolhatja valami a koraszülések gyakoriságát? Vannak például adatok arra, kik a veszélyeztetettebbek?

– A koraszülés gyakorisága, bizony, a lakosság intellektuális és szociális szintjétől is függ. Nagy a különbség például a keleti és a nyugati országrész között; Budapest ebben a rangsorban a megyék közt a második-harmadik helyet tölti be, ezen belül Buda különösen jól áll, lényegesen kedvezőbb eredményekkel, mint például a nyolcadik kerület.

A klinikán kívül praktizál is?

– Nem, de ismerősök, kollégák gyerekeit, unokáit szívesen megnézem, ha hozzám fordulnak. Ez nemcsak nekik segítség, de nekem is felüdülés, amikor érett, maguktól gyógyulni képes gyerekeket láthatok.

A mai napig teljes munkaidőben dolgozik a klinikán, megfeszített figyelemmel. Munka után vagy hétvégén hogyan szokott kikapcsolódni?

– A „munka után” a héten csak ma van ilyen korán, a többi napon este érek haza, mert heti nyolc-kilenc órában német és angol nyelvű hallgatókat oktatok, kongresszusokon, szakmai tanfolyamokon és szakorvosképzéseken veszek részt. Pihenni leginkább a természetben tudok. Hatéves korom óta szeretek horgászni; vadászni a rendszerváltás után lett egyszerűbb. Számomra persze a vadászat inkább azt jelenti, hogy az ember kint van a természetben, szemlélődik, jókat jár az erdőben. Egyébként lőni is a fényképezőgéppel szoktam gyakrabban. Valahogy úgy vagyok vele, mint ahogy Széchenyi Zsigmond leírta: „A vadászat az vadűzés, de inkább erdőzúgás.”

Mióta élnek a Hegyvidéken?

– Mindig Budán laktunk – kapcsolódik a beszélgetésbe Zsuzsa asszony, Machay professzor felesége. – Én a Mikó utcában születtem, ott is éltünk a szüleimmel, ott mentem férjhez. Miután hozzájutottunk egy szövetkezeti lakáshoz, több évig Óbudán laktunk, negyvennégy négyzetméteren két gyerekkel, kutyával, hörcsöggel, akváriummal. Nem volt egyszerű tizenhét év. Aztán egy szerencsés véletlen folytán rátaláltunk erre az akkor még tanácsi lakásra, és elcseréltük a miénkre. Azóta megvásárolhattuk, és ugyan még hosszú évek múlva jár le a törlesztése, sokkal kényelmesebben élünk, mint előtte. Nagyon jól érezzük magunkat, csak a parkolás okoz gyakran gondot és bosszúságot. De igencsak élvezzük, hogy úgy élhetünk itt, mint falun: mindenkit ismerünk a környéken, és mindent helyben tudunk intézni.

– Hasonló gondolkodású és értékrendű emberek élnek itt – veszi vissza a szót Machay Tamás –, és emiatt a Hegyvidéken igazán békés, derűs az élet.

Antal Ildikó

Prof. Dr. Machay Tamás (1940) a Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, csecsemő- és gyermekgyógyász, neonatológus, laboratóriumi szakorvos és aneszteziológus. A koraszülöttek lélegeztetésében elért eredményeit a világ számos országában tanítják a szakorvosoknak.