Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Folytatodik_a_nagy_meneteles

Folytatódik a nagy menetelés

Három tavaszi meccsén hét pontot szerzett, így továbbra is magabiztosan vezeti csoportját az ob I/B-ben vitézkedő Hegyvidék YBL–WPC vízilabdacsapata. Az alapszakaszból még három forduló van hátra, a cél egyértelműen a csoportelsőség és az ezzel járó helyzeti előny megszerzése.

Csoportelsőként vágott neki az alapszakasz tavaszi fordulóinak a Hegyvidék–YBL Waterpolo Club, amely a tavalyi balszerencsés végjáték után a mostani bajnokságban egyértelműen az aranyérem megszerzését, azaz a feljutást tűzte ki célul. Ehhez először az alapszakaszban kell az első négy közé kerülni, amit a hátralévő három mérkőzés eredményétől függetlenül már teljesített a csapat. Persze a végső sorrend sem mindegy, hiszen a csoportgyőztesek a másik csoport negyedik helyezettjeivel, míg a másodikak a harmadikokkal játszanak az elődöntőbe jutásért.
A Hegyvidék–YBL éppen ezért mindent megtesz, hogy megnyerje a csoportkört, s ezzel – legalábbis elvileg – a legkönnyebb ellenfelet kapja a kieséses szakasz első fordulójában. Egyelőre minden a terveknek megfelelően alakul, mert bár az első tavaszi meccsen csak döntetlent sikerült elérni a Neptun VSC otthonában, a következő két rangadón, a Szolnok ellen otthon, illetve a BVSC ellen idegenben már a hegyvidéki vízilabdázók örülhettek.
A mérkőzés alakulását figyelembe véve különösen a budapesti vasutasok legyőzése számít komoly fegyverténynek: hiába vezetett a Hegyvidék 8–3-ra a félidőben, a BVSC hosszú hajrát nyitva feljött 10–10-re, sőt kettős emberelőnybe került – ekkor a kiállítások aránya már 14–4 volt "ide", ami sok mindent elárul a meccs körülményeiről. A dupla emberfórt azonban sikerült kivédekezni, az ellentámadásból pedig a Hegyvidék betalált, ami egyben a győzelmet is jelentette.
A jelenlegi állás szerint a még megszerezhető kilenc pontból elegendő hármat begyűjteni a csoportelsőséghez, amit nagy valószínűséggel már a következő, április 14-i fordulóban sikerül teljesíteni. A Csörsz utcai Sportmax medencéjében délután ötkor kezdődő mérkőzésen ugyanis az a Hódmezővásárhely lesz az ellenfél, amelyet az ősszel idegenben is négy góllal múlt felül a XII. kerületi gárda. Egy héttel később a Hegyvidék szintén itthon, remélhetőleg már a nyitott uszodarészben száll medencébe a Szeged ellen – tőlük szenvedte el eddigi egyetlen vereségét. Végül április 28-án az alapszakasz utolsó mérkőzése, a MAFC elleni Szőnyi úti találkozó következik.
A Hegyvidék–YBL WPC hazai mérkőzéseire a belépés továbbra is ingyenes, a nézőket ajándékokkal és különböző meglepetésekkel várják. De persze nemcsak ezek miatt, sokkal inkább a várható sportélményért érdemes ellátogatni a Sportmaxba.

sm.