Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hegyvideki_alkotok_Lendvan

Hegyvidéki alkotók Lendván

A többéves együttműködés újabb állomásaként a Lendvai Galéria–Múzeum meghívására húsz hegyvidéki képző- és iparművész hatvan alkotásából nyílt tárlat a szlovén városban. A „Razgledi – Hegyvidéki távlatok” című kiállítás megnyitójára a művészeket elkísérte Fonti Krisztina alpolgármester is, aki lapunknak elmondta: a bemutató jelentősen hozzájárul a kétoldalú kapcsolatok szélesítéséhez.
„Régi, másfél évtizedes kapcsolat van a két művésztelep között, a lendvai és hegyvidéki alkotók már többször bemutatkoztak egymás közönségének – mondta az alpolgármester. – Gerics Ferenc, a Lendvai Galéria–Múzeum igazgatója és munkatársai olyan szívélyes és családias hangulatban fogadtak bennünket, ahogyan csak a legjobb barátokat szokás. Művészeink gyönyörű környezetben, nagy területen, igazán méltó körülmények között mutathatják be műveiket május elejéig.”
Fonti Krisztina a megnyitót követően tárgyalt Anton Balažekkel, Lendva polgármesterével és a kinti két tannyelvű iskola igazgatójával is. „A polgármester úrral megvitattuk a közös kulturális és oktatási kapcsolatok bővítésének lehetőségét, az igazgatónővel az iskolák határon túli kirándulásaiban rejlő nevelési hatásokról beszélgettünk – árulta el az alpolgármester. – Nagyon jó lenne, ha minél több hegyvidéki tanuló jutna el Lendvára, mert rengeteg jó példát láthatnának arra, hogy úgy is élhetnek kisebbségek egy többségi társadalomban, ahogy a magyarok Szlovéniában. Számomra például rendkívül nagy élmény volt, amikor a magyarul tökéletesen beszélő polgármesterükről megtudtam, szlovénként épp a nagy számban velük élő magyar kisebbség kedvéért tanulta meg a nyelvünket.”
Az önkormányzat jó ideje gyümölcsöző kapcsolatot tart fenn a határon túli magyar művésztelepekkel és kortárs alkotókkal; több mint húsz muravidéki képzőművésznek szervezett már kiállításokat és alkotótelepeket, de a hegyvidékiek is bemutatkozhattak Lendván kívül Ljubljanában és a Muravidéken is. Legutóbb Göntér Endre lendvai festő alkotásait láthatta a közönség a MOM-ban, ezúttal húsz XII. kerületi művész – Angyal Júlia, Ázbej Kristóf, Borza Teréz, Breznay András, Ferdinánd Judit, Füzes Gergely, Fóth Ernő, Galambos Tamás, Gyügyi Ödön, Kampfl József, Kiss Nagy András, Kókay Krisztina, Kudász Emese, László Péter, Orient Enikő, Pató Károly, Pálos Anna, Szathmáry Gyöngyi, Szmrecsányi Boldizsár és Vígh Tamás – munkáit ismerhetik meg a művészetet szerető lendvaiak.
„Ennek a kiállításnak nem a stílusegység a jellemzője – fogalmazott a megnyitón alkotótársai nevében Breznay András festő. – Az a feladata inkább, hogy az ott élő művészek szemével mutassunk be önöknek egy olyan kerületet, ahol a természetközelség éppúgy hat az alkotó gondolatokra, mint a városiasság. Sokszor azon tűnődtem, látva alkotásainkat, hogy mi, művészek, már régebben létrehoztuk a határokon átívelő kulturális együttműködést, mint az Európai Unió. Jóval hamarabb tudtuk megvalósítani a közös együttélést, az európaiság egyik jelmondatát. A művészek reagálnak ugyanis a legérzékenyebben a napi történésekre, nemzetközi kifejező eszközökkel élnek, ezért sokszor náluk van a helyes megoldás kulcsa. Ezt jelképezik a Kárpát-medence nemzetközi művésztelepei. Nagy öröm számunkra, hogy egyik szomszédunknak ilyen széles skálán mutathatjuk be a több nemzedéket felölelő hegyvidéki művészek körének egy jelentős szeletét.”

A. I.