Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Remekeltek_a_zeneiskolasok

Remekeltek a zeneiskolások

Hegedűversenyt, négykezes és kétzongorás versenyt, valamint német iskolai zenei vetélkedőt is rendeztek az elmúlt hetekben. A Solti György Zeneiskola növendékei mindegyiken kiemelkedő eredménnyel szerepeltek.

A hegyvidéki Solti György Zeneiskola növendékei szerepeltek a legeredményesebben a III. Rados Dezső Budapesti Hegedűversenyen. Bronzérmet nyert Ruisz Léna (a Kós Károly iskola sokoldalúan tehetséges tanulójáról előző számunkban olvashattak – a szerk.), ezüstérmet kapott Fábry Anna, Gerencsér Anna és Réthy Lilla, míg az aranyérmet Csanády Dávid, Tornyi Beáta növendéke hozta el, aki egyúttal a Kelemen Barnabás-különdíjat is megkapta. Nyolc kerületi hegedűst dicséretben részesített a zsűri.

– A versenyen mi indítottuk a legtöbb növendéket – büszkélkedett a Solti igazgatója. Kocsisné Dióssy Krisztina elmondta, hogy a legtöbb kerületi résztvevőt Tornyi Beáta készítette fel, aki tanári különdíjban részesült.
A Piarista Gimnázium 8. osztályába járó Csanády Dávid nem művészi pályára készül, a zeneiskolában nem emelt óraszámban tanul hegedülni, eredménye már csak emiatt is rendkívüli. Dávid és az ezüstérmes Réthy Lilla játékát a kerületi közönség legközelebb április 20-án csodálhatja meg a MOM Kulturális Központban, A növendéktől a művészig című hangversenyen. A két fiatal a Hegyvidéki Solti György Zenekar közreműködésével Vivaldi d-moll Kettősversenyét adja elő.

A IX. Országos Négykezes és Kétzongorás Verseny budapesti döntőjében bronzéremmel jutalmazták Keleti Kíra és Maróth Márton, Egerszegi Flóra és Rácz Márton, valamint Plajner Minna és Szoboszlai Nóra párosát, míg Szöllőssy Lóránd és Nagy Botond négykezese ezüstérmet érdemelt ki. Aranyérmet kapott, így a balassagyarmati országos döntőbe jutott Radó Klára és Wehner Borbála, Csikor Kata és Rácz Lilla, valamint Csákay Domonkos és Csákay Kinga. Kiemelt aranyéremmel díjazták, és szintén az országos döntőbe juttatták Rónaszéki Sárát és Kiss Rozit, Rihay Anikó és Szekeres Ildikó növendékeit, akik maximális pontszámot értek el.
A legtöbb résztvevőt itt is a Solti György Zeneiskola indította. A kerületi versenyzők négykezes produkciókkal készültek, kivéve a kiemelt aranyérmeseket, akik kétzongorás művet mutattak be. „Nem volt egyszerű a felkészülésük, hiszen két zongora együtt csak a zeneiskolánk központjának nagytermében áll rendelkezésre, ahol nehéz szabad időpontot találni, ráadásul a lányok két külön iskolában tanulnak zongorázni” – beszélt a nehézségekről az igazgató.
A zongorista növendékek remek eredménnyel szerepeltek a külföldi Német Iskolák Nemzetközi Zenei Versenyén is. Ezen a kerületi zeneiskolások azért vehettek részt, mert néhányan közülük a Hegyvidéken működő Deutsche Schuléba járnak. A londoni középdöntőbe a Budapesti Német Iskola két tanulója, Rácz Lilla és Emese jutott be kamaraprodukciókkal. Partnereik – a versenyszabályok által megengedett módon – más intézménybe járó Solti-növendékek voltak.
Két külön korcsoportban a második helyen végzett Rácz Lilla és Bede Domonkos cselló–zongora kettőse, valamint Rónaszéki Sára és Rácz Emese négykezese. Csikor Kata és Rácz Lilla párosa a hazai négykezes verseny után Londonban is brillírozott, első helyezést ért el, és továbbjutott a németországi döntőbe. Rácz Lilla egyébként párhuzamosan jár cselló és zongora tanszakra, és egyedülálló módon mindkét hangszeren kiemelkedő eredményeket ér el.

z.