Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Zarandoklat_a_szerelem_neveben

Zarándoklat a szerelem nevében

Különleges zarándokútjaikról tartott könyvbemutatóval és vetítéssel egybekötött élménybeszámolót egy fiatal házaspár, Simon Brigitta és Bidnay Csaba a Kulturális Szalonban. Kapcsolatukat az El Camino nemcsak megmentette, de visszaadta nekik mindazt, amit a mindennapok elvettek.

Simon Brigitta és Bidnay Csaba tizenhárom éves koruk óta ismerik egymást. Viszonylag korán esküdtek örök hűséget, s adtak életet két gyermeküknek, Daninak és Emesének. Egy idő után, mint minden kapcsolatban, náluk is jelentkeztek azok a hullámvölgyek, amelyek akár a házasságuk végét is jelenthették volna. Brigitta az El Camino végigjárásában látta kapcsolatuk megmentésének lehetőségét.
"Huszonegy évesen mentem férjhez, nagyon fiatal voltam. A szülői otthonból egy másik világba csöppentem. Úgy éreztem, még nem nőttem fel ehhez a feladathoz. Tudtam, hogy meg kell találnom önmagam” – magyarázta Simon Brigitta indulása okait. Férje elfogadta Brigitta döntését, miszerint egyedül akarja végigcsinálni az El Caminót.
"Úgy határoztam, ha elmegy, akkor én sem maradok otthon. Eldöntöttük, hogy nem együtt, hanem külön tesszük meg a magunk útját, és meglátjuk, milyen egymástól távol az élet” – mesélte Bidnay Csaba, aki Gödről mintegy 3000 kilométert hajtott kerékpárral San Sebastianig, míg felesége gyalog vágott neki a 800 kilométeres Szent Jakab-útnak, ami St. Jean Pied de Portból Santiago de Compostelláig húzódik.
Az élményekből megszületett az Együtt külön utakon című könyv, amelynek bemutatóját, vetítéssel egybekötve, a Kulturális Szalonban tartották. "Nagy öröm számomra, hogy vendégeink megoszthatják élményeiket a hegyvidéki érdeklődőkkel, hiszen több személyes szál fűz a témához – mondta bevezetőjében Fonti Krisztina alpolgármester. – Hosszú évek óta dédelgetett álmom, hogy egyszer végigjárom az El Caminót. Emellett számtalan személyes élmény köt a Magyar Zarándokúthoz, annak szervezéséhez, azt is szeretném mihamarabb megtenni."
"Az indulás rengeteg fájdalmat tartogatott, távol voltam a gyermekeimtől – mondta Brigitta. – Nem hiába tartják a »Születés szakaszát« a legnehezebbnek, ekkor szembesül az ember azzal, hogy nyolcszáz kilométernek vág neki.” A pár hölgytagja a kezdetekben nehezen viselte a fizikális és mentális megpróbáltatásokat. Célját azonban, vagyis az El Camino teljesítését a legzordabb helyzetekben sem adta fel. Az út során, mint fogalmazott, isteni ajándékokat, támogatást és erőt kapott. Szent Jakab útja megadta számára azt a Camino-energiát, amiből ma is táplálkozik.
„Aki részt vesz a Caminón, testileg és lelkileg is átalakul” – tette hozzá, majd azt is elárulta, hogy a legnagyobb ajándék férje viszontlátása volt. „A kapcsolatunkat kaptuk vissza – egészítette ki őt Csaba –, pedig nem ez volt a tényleges cél, hanem hogy megszabaduljunk attól a több mint tízéves stressztől, ami eltorzított minket.”

Boussebaa Mimi