Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Öt ifjú sakkmester

Szép hegyvidéki sikerek születtek az áprilisban rendezett Magyar Korcsoportos Sakkbajnokság elődöntőjében, a XII. kerületi iskolák öt tanulója is továbbjutott az országos döntőbe. A nyílt, svájci rendszerben megrendezett verseny "felnőtt" időbeosztás szerint zajlott, a mérkőzések ideje kétszer kilencven perc volt, minden megtett lépés után harminc másodperc bónuszidőt kaptak a játékosok. Ennek is köszönhető, hogy több parti négy óránál tovább tartott, ami még az ország legjobb ifjúsági korú sakkozóinak is komoly kihívást jelentett.
A korosztályok első tíz helyezettje jogot szerzett arra, hogy június végén Balatonlellén eldöntse az országos bajnoki címek sorsát. A 9 fordulós körversenyen a korcsoportok két legjobbja ráadásul lehetőséget kap arra, hogy Magyarországot képviselje az idei Európa- és világbajnokságon.
A budapesti elődöntőben a Virányos Általános Iskolába járó Telek Zsigmond harmadik helyezést ért el a 10 év alatti fiúk mezőnyében, Bohus Ádám, a Tamási Áron iskola tanulója ötödik lett a 12 év alatti fiúk korcsoportjában, míg a Lauder Javne iskolában tanuló Laza Szabolcs nyolcadikként végzett a 14 év alatti fiúk között.
Két ifjú hegyvidéki sakkmester is örülhetett a legkisebbeknél. A 8 év alatti fiúknál Kelemen Szabolcs (Arany János iskola) a harmadik, míg Fodor Kornél (ELTE-gyakorló) az ötödik helyen zárt, így ők is bekerültek a balatonlellei döntőbe.

ály.