Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Gimnazistak_tudomanyos_sikere

Gimnazisták tudományos sikere

Akár magyar szabadalom is lehet az a gyorsteszt, amely alkalmas az otthoni használatra, segítségével pedig bárki számára rendkívül egyszerűen kiválasztható a leghatásosabb célzott antibiotikum. Hegyvidéki „feltalálóit” kiemelt dicséretben részesítette a zsűri a 21. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen.
Az Arany János Általános Iskola és Gimnázium két diákja, Nyerges Miklós és Nagy Patrik István által kifejlesztett mikrobiológiai táptalajra antibiotikummal átitatott papírkorongok kerülnek, ezeken már egy éjszaka alatt láthatóvá válik, hogy melyik antibiotikum hatásos az adott baktérium ellen. A beteg ezzel az eredménnyel keresheti fel körzeti orvosát, aki így könnyedén megállapíthatja a felírandó gyógyszert. Mivel a célzottan hatékony szerből kisebb mennyiség is elegendő, mint a széles hatásspektrumú antibiotikumokból, a szervezetet kevesebb káros hatás éri, ráadásul gyorsabbá válik a gyógyulás.
Miklós és Patrik az interneten kerestek adatokat, hogy milyen táptalaj alkalmas a baktériumok tenyésztésére, emellett eljutottak az ELTE Mikrobiológiai Tanszékére, ahol Jáger Katalin gyakorlatvezető látta el őket hasznos tanácsokkal. Táptalajukat húslevesből, agar-agarból készítették, felforralását követően pedig Petri-csészékbe öntötték. Különböző antibiotikum-tablettákat porítottak el, ezeket felhígították, majd szűrőpapírral felitatták, és megszárítva lyukasztóval korongokat vágtak ki belőle.
Amikor a táptalaj kihűlt, egy kisebb köpetmennyiséget ürítettek rá, majd erre ráhelyezték az antibiotikum-korongokat. A baktériumos táptalajt az antibiotikum-korongokkal délután készítették, néhány óra elteltével pedig már jól láthatók voltak a telepek, és az, hogy melyik antibiotikum gátolta leginkább a szájban lévő baktériumok szaporodását.
Az ifjú tehetségek a továbbiakban is szeretnének foglalkozni gyorsteszttel, megpróbálnak forgalmazót találni, illetve továbbfejleszteni az ötletet. Mint a verseny után kiderült, Dr. Závodszky Péter, a Magyar Tudományos Akadémia professzora lát bennük fantáziát, és arra biztatja őket, hogy dolgozzanak az elképzelésükön.

(m.)