Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Kroo_Anita_onallo_bemutatkozasa

Kroó Anita önálló bemutatkozása

A festői környezetben, Jókai Mór egykori erdeje mellett található Svábhegyi étteremben több képzőművészeti kiállítást rendeztek már, kezdetben csak dekorációs célból, újabban azonban azzal a szándékkal is, hogy fiatal művészek indulását segítsék elő. Kroó Anita tavaly végzett a Képzőművészeti Egyetemen, s bár már részt vett tizenhat csoportos kiállításon, az első önálló tárlata a Svábhegyi étterem galériájában nyílt meg.
A művésznő korán eljegyezte magát a festészettel. Három-négy éves lehetett, amikor édesapja, aki vendégtanárként kijár az Egyesült Államokba, beíratta egy ottani óvodába. A kislány nem tudott angolul, így hát egész nap rajzolt, festegetett. Szülei magukkal vitték néhány kiállításra, s ezek olyan hatással voltak rá, hogy itthon a Diana utcai iskolába már azzal az elhatározással ment, hogy festőnek tanul.
Újdonsült diplomásként "természetesen" nem tud megélni festészetből, ezért munkát vállalt a XII. kerületi A-tól Z-ig Nemzetközi Óvoda és Bölcsődében. Fő feladata, hogy angolul társalogjon a javarészt külföldről érkező gyerekekkel. A kicsik közt akadnak, akik hasonló nyelvi gondokkal küzdenek, mint ő egykoron, ezért az intézmény vezetője felkérte, tartson művészeti foglalkozásokat is.
Kroó Anita kezdetben városképeket, tájképeket festett, később, amikor megismerkedett a kortárs amerikai és német expresszionisták munkáival, elhagyta a látványt, nonfiguratív forma- és színkompozíciókat alkotott. A Svábhegyi étteremben ebből a korszakából láthatunk válogatást szeptember végéig.

Kérész Gyula