Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Nyari_elet_a_Suni_Ovodakban

Nyári élet a Süni Óvodákban

Minden év augusztusában más-más óvoda biztosít szakszerű felügyeletet a hegyvidéki gyerekek számára. Idén a Süni Óvodákra került a sor, a Németvölgyi úti intézményben változatos programokkal várták az óvodásokat.

"Nagy gonddal készültünk a nyári életre, hiszen a »sünis« gyerekek mellett augusztusban a kerület valamennyi önkormányzati óvodásának felügyeletét ránk bízták" – kezdte a vakáció heteinek összegzését Kovács Zsuzsa, a Süni Óvodák vezetője. Mint elmondta, átlagban hatvan óvodás ellátásáról gondoskodtak, az elsődleges céljuk az volt, hogy a kicsik jól érezzék magukat, önfeledten játsszanak, és minél több kedvező benyomás érje őket.
"A nap legnagyobb részét az udvaron töltöttük, ezért folyamatosan figyeltük a hőségriasztást és az UV-értékeket. Komoly segítséget jelentett ebben az önkormányzat ingyenes szolgáltatása, az SMS-riasztás, amit valamennyi óvónő »hivatalból« megkapott. A foglalkozások közben arra törekedtünk, hogy baráti kapcsolatot alakítsunk ki a gyerekekkel. Ezért például a magányosan szemlélődőket eleinte hagytuk kedvük szerint egyedül tevékenykedni, csak később vontuk be őket a közös programokba" – folytatta az óvodapedagógus.
A más óvodából érkezők zökkenőmentes beilleszkedése érdekében a családok segítségére is számítottak. Már az étkezés befizetésekor tájékoztatták a szülőket a csemetéikre váró szabályokról és a Süni Óvodák szokásairól. Hogy mindenki otthon érezze magát, rögtön az első napon felragasztották az öltözőszekrényre a gyerekek nevét és jelét, majd közösen megbeszélték a következő időszak programjait.
Az egy óvodából érkezők ugyanabba a csoportba kerültek, így nem szakadtak meg a "régi" baráti kapcsolatok. A négy hét alatt sokféle játék várt az óvodásokra, egyebek közt sátrat építettek, kipróbálták a vonatba költözést, legóztak, bicikliztek. A melegben természetesen nagy népszerűségnek örvendett a hűsítő medence, illetve a különböző versenyeken, a várépítésen, a labdázáson, az alagútásáson, a fagylaltkészítésen és az aszfaltrajzoláson is remekül szórakoztak a kicsik.
Nem véletlen, hogy egy hónap alatt nagyszerű közösség alakult ki az óvodában, ahogyan Sajgó Renáta fogalmazott, a vendégek játszi könnyedséggel kapcsolódtak be a Süni Óvodák mindennapjaiba. "Új barátságok szövődtek, ami sok közös játékot eredményezett" – foglalta össze tapasztalatait a pályakezdő óvónő.
És mit mondtak az együtt töltött időről a "főszereplők"? Burgyán Teodóra annyira megszerette a babaházat, hogy kijelentette, ő bizony örökké a Süni Óvodákba szeretne járni. A pancsolásra emlékezik a legszívesebben Illyés Egon, míg Kenessey Botondot a rajzolás, a rollerezés, Szimkovics Eriket pedig az udvari legózás ejtette rabul. Szabó Szilvesztert a kertben felállított közlekedési táblák nyűgözték le, Kenesei Hajnalka a kertben álló vonatot kedvelte leginkább, Egyed-Kránicz Csenge pedig a sárga csúszdát zárta a szívébe.

MM.