Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ujra_nyitva_az_uszoda

Újra nyitva az uszoda

Jelentős fejlesztéseket hajtott végre a Városmajor utcai uszodában az intézményt fenntartó önkormányzat. A vendégek igényeit szem előtt tartva a beruházás során kiemelt figyelmet fordítottak a fogadótér korszerűsítésére és otthonosabbá tételére. A mintegy száz négyzetméternyi, meglehetősen kopott padlóburkolatot az uszoda megjelenéséhez jobban illő, csúszásmentes járólapokra cserélték, valamint átalakították a bejárati aula elrendezését.
Rétai Gábor igazgató kiemelte, hogy olyan közösségi térben gondolkodtak, amely valódi találkozópontként működhet. A beléptető ajtók és az információs pult egy oldalra helyezésével jelentősen megnövelték a szabad területeket, barátságosabbá téve ezt a részt.
A remények szerint a társasági élet további erősítését szolgálja a fogadótérben található szülői lelátó felújítása, amely a korábbinál kényelmesebb beépített ülőlapoknak és a saját világításnak köszönhetően várhatóan még több szurkolót vonz majd a gyerekek versenyeire. Megszépültek a medencetérben kialakított pihenőpadok, míg a női öltözőkbe az uszoda más helyiségeiben már megismert ízléses burkolat, valamint igényes kivitelezésű szekrények és víztakarékos szaniterek kerültek.
A nyári munkálatok nem csupán az uszoda belsejét érintették. A karbantartás keretében lehetőség nyílt a kerti homlokzat elöregedett fából készült burkolati elemeinek kiváltására, illetve a viharkárt szenvedő kerítés kijavítására is. A már korábban elvégzett homokcserét és a környező fák gallyazását követően a labdafogó háló felújítása is megtörtént a látogatók körében nagy népszerűségnek örvendő udvari strandröplabdapályán.
A megújult Városmajor utcai uszoda augusztus közepétől a megszokott nyitvatartási rendben és változatlan árakkal várja a látogatókat.

(ály)