Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Csaladi_sportnap

Családi sportnap

A sport közösségépítő erejét kihasználva immár kilencedik alkalommal szerveztek családi sportnapot az Orbánhegyi Óvodában. Tóth Balázsné óvodavezető elmondta, hogy a rendezvény ötlete a Buborék Úszóiskolát vezető és a gyermekein keresztül az óvodát jól ismerő Merkely Istvántól származik, aki a kezdetektől részt vesz a programok összeállításában.
Idén a Városmajori Gimnázium fedett focipályája adott otthont az eseménynek, s a különböző sorversenyekbe, illetve az óvodában megszokott játékokba a családok is bekapcsolódtak. „A sportnap kiváló alkalmat teremt arra, hogy a szülők testközelből tapasztalják meg az óvodában folyó foglalkozások minőségét és eredményességét. Másrészt hozzájárul ahhoz is, hogy még jobban megismerjék egymást a pedagógusokkal” – hívta fel a figyelmet Doba Csilla óvónő, aki szerint a kezdeményezés ismét bebizonyította, hogy a mozgás öröme képes összehozni az embereket. A megállapítás annál is inkább igaz, mivel a sportnapon a jelenlegi óvodások mellett az egykori és leendő orbánhegyisek is részt vettek.

(m.)