Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Egeszsegesebben_elni_bioelelmiszerekkel

Egészségesebben élni bioélelmiszerekkel

Tudományos napot tartott a Magyar Biokultúra Szövetség a MOM kupolatermében, ám a rendezvény iránt korántsem csak a szakmabeliek mutattak érdeklődést: a telt házas előadásokon sok „civil” is megjelent, olyanok, akik kíváncsiak, hogyan tudnának egészségesebben élni.
Előadások hangzottak el egyebek közt a nem ökológiai termesztésből származó élelmiszerek fogyasztásának következményeiről, a bionövény-termesztés élelmiszerbiztonsági követelményeiről, a minőségi és mennyiségi szemléletű állattenyésztés különbségeiről, továbbá a biotermék-alapú közétkeztetés lehetőségeiről. „A rák ellen, az emberért, a holnapért” Társadalmi Alapítvány munkatársai az egészséges bioélelmiszerek rákmegelőző hatásairól beszéltek. Lőrincné Táborfi Julianna dietetikus, az alapítvány vezetője elmondta: az Országos Onkológiai Intézet az első és tudomása szerint mindmáig az egyetlen olyan hazai intézmény, ahol sikerült bevonni a közétkeztetésbe a biotermékeket.
A hazai ökológiai gazdálkodás fejlesztési lehetőségeiről szólt Czeller Gábor, a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. A szervezet stratégiai javaslatai kapcsán kiemelte, hogy javítanák a biotermelés ellenőrzésének hatékonyságát, szigorúbban megkövetelnék a származási ország feltüntetését, a termelők szakmai támogatására szaktanácsadó-hálózatot hoznának létre, nem utolsósorban pedig szeretnék elérni, hogy az állam kampányokkal segítse a magyar biotermékek fogyasztását.
A médiában már most is vannak olyanok, akik meggyőződéssel hívják fel az emberek figyelmét a bioélelmiszerek egészségmegőrző hatására. Közéjük tartozik Borbás Marcsi műsorvezető, akit a bionapon Média a biokultúráért-díjjal jutalmaztak. Emellett Pro Biokultúra-díjat adtak át azoknak, akik kiemelkedő munkát végeztek szakmájukban, továbbá az "Év bioterméke" címmel tüntették ki a legjobb élelmiszerek gyártóit.

sz.