Egyéves a Kulturális Szalon

Nagy érdeklődés mellett ünnepelte megalakulása első évfordulóját a Kulturális Szalon. Az idei advent első rendezvényén az elmúlt évi eseményeket idézte fel Menyhárt Éva, a kulturális intézmény vezetője, majd jótékonysági adventi vásár kezdődött. Az eladásra kínált portékák árából befolyó bevétel a Fejlesztő Napközi Otthont támogatja.
A rendezvényt Váczi János alpolgármester köszöntötte, aki az évforduló alkalmából egy jelképes mini tortával kedveskedett. „Ahogy telnek az évek, úgy lesz egyre nagyobb a torta, vagy lesz rajta több gyertya – mondta. – Közel ezer programnak adott helyet egy év alatt a Kulturális Szalon, a ma megnyíló pedig az idei első adventi vásár a kerületben. Ezek a rendezvények teszik izgalmassá a decembert, a közösségi programok és a készülődés az advent nagyon fontos részei.”
Az ünnepséget a Fejlesztő Napközi Otthon műsora nyitotta meg, a kedvesen dülöngélős medvetánc mindenkinek mosolyt csalt az arcára. Ezután a közönség megnézte a Hegyvidék Tv rövidfilmjét a nyitás óta megrendezett eseményekről. Felvillant a Kulturális Szalont megnyitó rendezvény, egy-egy kiállítás köszöntése, a különféle klubfoglalkozások, előadások, illetve a Szalon Egyetem néhány pillanata. A programot a Mare Temporis Történelmi Hagyományokért Alapítvány táncosainak olasz és francia reneszánsz táncbemutatója zárta.
A két napig tartó adventi vásáron egyebek mellett Tiffany-technikával készült üvegtárgyak, gyöngy ékszerek, díszgyertyák, kézzel varrott játékok, bábok, mécsesek, vitaminok, kitűzők és medálok között válogathattak a vásárlók.

(a.)