Olimpiai_bajnok_a_Nemetvolgyiben

Olimpiai bajnok a Németvölgyiben

Szilágyi Áron volt a Németvölgyi Általános Iskola Terefere-sorozatának legutóbbi vendége. London kardvívó olimpiai bajnoka Berczelly Adrienn testnevelő (Berczelly Tibor háromszoros olimpiai bajnok vívó lánya) hívására látogatott el a Hegyvidékre, hogy kitartásról, áldozatvállalásról, vereségről és győzelemről beszéljen a gyerekeknek.

„Háromféle ember létezik: aki már abbahagyta a vívást, aki jelenleg is vív, és aki a jövőben vívni fog” – osztotta meg a vívókörökben közkeletű vélekedést az iskola könyvtárhelyiségét zsúfolásig megtöltő németvölgyis diákokkal Szilágyi Áron kardvívó, London olimpiai bajnoka, aki kisiskolásként számtalan sportágban kipróbálta magát, míg végül a vívásnál kötött ki.
„Ez tudatos döntés volt, olyan sportágban akartam megmutatni magam, amelyben az erőnek és az észnek is komoly szerepe van. Akkor még azt hittem, gyorsan megtanulok vívni, de fél év kellett ahhoz, hogy első edzőm, Gerevich György segítségével egyáltalán megértsem a szabályokat és a legfontosabb mozgásokat” – emlékezett vissza a kezdetekre az olimpikon, aki szerint a vívást folyamatosan tanulni kell, máshogyan nem lehet eredményeket elérni.
Szilágyi Áron a tehetsége mellett ennek a kitartásnak, a sport iránti alázatának köszönhette, hogy mindjárt az első versenyévében – gyermek kategóriában – országos bajnok lett. Sorban jöttek a sikerek, tizenhat esztendősen a húszévesek között megnyerte a junior Európa-bajnokságot, 2007-ben bekerült a felnőttválogatott keretébe, majd beugróként Szentpéterváron csapat-világbajnoki címet szerzett.
„Ezt követően kiharcoltam a pekingi indulást, és bár az olimpia nem sikerült túl jól, sokat tanultam ott – folytatta a sportoló. – Ennek is köszönhettem, hogy Londonban – egyedüliként – a magyar kardvívást képviselhettem, ami hatalmas megtiszteltetést, egyben ugyanekkora terhet is jelentett, hiszen nem voltak csapattársak, akik a nehéz pillanatokban lelket öntöttek volna belém. Szerencsére az edzőm, Somlai Béla velem jöhetett, az ő támogatása, tanácsai átsegítettek a nehézségeken.”
Rosszul indult számára az olimpia, ugyanis a versenyt megelőző napon kiderült, hogy egy apró hiba miatt a bírók nem hitelesítették a fegyvereit. Edzőjének azonban korán reggel sikerült elvégeznie a szükséges átalakításokat, így egy órával a kezdő csörte előtt „zöld utat” kaptak a kardok. Elsőként egy maláj vívóval került szembe, majd a legjobb 16 között a címvédő kínai Csung Mant is sikerült legyőznie, ami megadta az ilyenkor elengedhetetlen önbizalmat.
Ez segítette át a holtponton a német Max Hartung ellen, aki 13–8-as hátrányból feljött egálra, végül mégis a magyar vívó vitte be az utolsó két találatot. Következett a korábban a legjobbnak tartott német versenyzőt legyőző Nyikolaj Kovaljov, majd a döntőben az olasz Diego Occhiuzzi.
„14–8-nál úgy döntöttem, az íratlan szabályok ellenére nem tervezem meg az utolsó tust, hanem lesz, ami lesz, valahogy beviszem a találatot. Az olasz fiú adott egy tempónyi előnyt, én pedig kihasználtam a lehetőséget, és egy vágással befejeztem a csörtét. Utána én sem tudom, mi történt, lehetetlen elmondani azt az érzést, ami a hatalmába kerített. Arra emlékszem, hogy felrobbant a csarnok, és zúgott a ria-ria-Hungária” – emlékezett vissza a győzelem pillanataira London első magyar aranyérmese.
Kérdésekre válaszolva Szilágyi Áron elmondta, hogy vívás közben semmi és senki más nem érdekli, csak az ellenfél, ilyenkor megszűnik körülötte a világ. Rengeteget gyakorol, általában heti kilenc-tíz kétórás edzéssel készül a versenyekre. Hogy megéri, azt ezen a nyáron mindenki láthatta.

mm.