Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Zugligeti_siker_az_Erkel_Ferenc_sakkversenyen1

Zugligeti siker az Erkel sakkversenyen

Erkel Ferenc korának remek sakkjátékosa volt, nevéhez fűződik egyebek közt a játékkal foglalkozó első magyarországi egylet, a Pesti Sakk-kör létrehozása. A Virányosi Közösségi Házban immár huszonegyedik alkalommal megrendezett Erkel Ferenc Sakk Emlékverseny (ami annak idején Kahlich Endre kezdeményezésére indult el) a zeneszerző hegyvidéki kötődéseire is felhívja a figyelmet. Kevésbé közismert ugyanis, hogy Erkel közel tíz évig volt az akkoriban még az I. kerülethez tartozó városrész polgára.
A Hegyvidék pedig méltó az erkeli örökséghez, elég csak arra gondolni, hogy az itteni iskolák többségében a sakk ma már a tanórákon és a választható foglalkozásokon is helyet kapott. Ennek köszönhető, hogy az emlékversenyen a felnőttek mellett rendre sok gyerek is asztalhoz ül, hogy bemutassa tudását. Így volt ez az idén is, a helyi sakkszakkört vezető Rollinger Károly felhívására több mint ötvenen jelentkeztek.
A szakkör játékosain kívül nyolc iskolából érkeztek diákok, a legtöbben a Zugligeti Általános Iskolát képviselték. A gyorsabb lebonyolítás érdekében a gyerekek 15 perces, óra nélküli, míg a felnőttek kétszer 10 perces, azaz kibővített schnell partikat játszottak – az esélyegyenlőség érdekében korcsoportok szerint. Az egyéni versenyzők eredménye alapján alakult ki a csapatverseny sorrendje, amelyet az elmúlt évekhez hasonlóan ismét nagy fölénnyel nyert meg a Zugligeti Általános Iskola.Zugligeti_siker_az_Erkel_Ferenc_sakkversenyen2

(mm.)