Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Hallevacsora_a_Svabhegyen

Hallévacsora a Svábhegyen

Álomként indult, s immár negyedik alkalommal vált valóra. A két világháború között a svábhegyi közösség karácsonykor a mai Diana park helyén halászlevezett. Jóval később Béres L. Attila újságíró, református presbiter egy interjú után úgy döntött, ismét életre hívja az egykoron oly népszerű hagyományt.
„Ez egy olyan jótett, ami viszonzás nélkül is sokat ér” – fogalmazott az ötletgazda. Külön hangsúlyozta, hogy az álom megvalósulásáért hálával tartozik azoknak, akik első szóra mellé álltak. A nagy érdeklődés miatt az Istenhegyi Szent László Plébánia és a Svábhegyi Református Egyházközösség szervezésében idén ötszáz adag halászlé, forralt bor, tea és kenyér szerepelt az "étlapon" a Hegyvidéki Önkormányzat, az FH Gasztro Kft., a CBA Príma, a Budaconsum Kft., a László Pékség, a 426. Szenczi Molnár Albert Cserkészcsapat és a KÉSZ Istenhegyi Csoport támogatásának köszönhetően.
"Tavaly nem tudtuk az összes igényt kielégíteni, ezért most úgy döntöttünk, még több halászlével készülünk. Az emberek sorban állás közben is beszélgetnek, jókedvűek, türelmesek, nem morgolódnak. A legfontosabb mégis az, hogy a befolyt összegből a két gyülekezet rászorulóit támogathatjuk" – mondta Fonti Krisztina alpolgármester.
„Azon túl, hogy valaki szereti a halat, és megvásárolja az ételt, jót is tesz. Igyekszünk mindig hangsúlyozni, hogy nagyobb boldogság adni, mint kapni!” – mondta Kocsis István plébános, aki azt is elárulta, hogy a karitászcsoportok karácsonyig eljuttatják az adományokat a rászorulókhoz.
A Diana parkban felállított sátor-étteremben egy pár szúrt szemet a betévedőnek. A hölgy sállal takarta el az orrát, amíg partnere örömmel hódolt a kulináris élvezeteknek. „Mindenben hasonlítunk, de van egy alapvető dolog, amiben eltérünk egymástól: én szeretem a halat, a feleségem nem. A szagát sem...” – mosolygott a férj, aki elmesélte, hogy másodszor vesznek részt a rendezvényen, és örömmel tölti el őket a tudat, hogy az étel megvásárlásával támogathatják az elesetteket.

BM