Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tanulmanyi_osztondij_a_hegyvideki_diaknak

Tanulmányi ösztöndíj a hegyvidéki diáknak

Bencsik Brigitta tavalyi kitüntetése után ismét a Tamási Áron gimnázium egyik tanulója kapta meg a Nemzetiségi Tanulmányi Ösztöndíjat kiváló iskolai eredményei elismeréseként. Iványuk Áron az Emberi Erőforrások Minisztériumát vezető Balog Zoltán minisztertől vehette át az ösztöndíjra jogosító határozatot.
A minisztérium által kiírt pályázaton azok a két éven belül érettségiző diákok indulhattak, akik a megelőző két tanévben legalább 4,5-es tanulmányi eredményt értek el, illetve valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartoznak, és szociális szempontból rászorulónak minősülnek. További feltétel, hogy a következő két esztendőben sem lehet 4,0 alatt az átlaguk, ellenkező esetben megszűnik az ösztöndíj folyósítása.
Mindezek mellett szükség volt az iskola ajánlására is, e nélkül a minisztérium nem fogadta el a pályázatot – tette hozzá Meskó Gyula, a Tamási Áron Általános Iskola és Német Kéttannyelvű Nemzetiségi Gimnázium igazgatóhelyettese. Az idén is egyhangú döntés született, Iványuk Áron a kiírásban meghatározott valamennyi feltételnek teljes mértékben megfelelt.
„Ezeken kívül voltak saját szempontjaink, figyelembe vettük, hogy Áron aktívan részt vesz az iskolai életben, lehet rá számítani a tanórákon kívüli programokban. Ráadásul számos magyar és német nyelvű tanulmányi versenyen öregbítette az intézmény hírnevét, a többi között az országos német szavalóversenyen és az országos német földrajzversenyen egyaránt ötödik helyet szerzett” – mondta az igazgatóhelyettes. A német nyelvű földrajzot is tanító pedagógus hangsúlyozta: az ösztöndíj jelentős lépés az oktatáspolitika területén, hiszen azt mutatja, hogy a kormányzat kiemelten kezeli a nemzetiségi kultúra ápolását és a nemzetiségek nyelvének oktatását.
Az édesapja révén sváb származású Iványuk Áron is fontosnak tartja felmenői nyelvének elsajátítását, mint mondta, kifejezetten a családi hagyományok ápolása miatt kezdett bele a németbe negyedik osztályos korában. Ennek köszönhette, hogy – egy pályázat keretében – az idén nyáron két héten keresztül szociálpolitikát tanulhatott a németországi Waldenburgban, a Deutsche SchülerAkademie-n.
Ami a jövőt illeti, Áron a későbbiekben is a nyelvvel szeretne foglalkozni. Mivel közel áll hozzá a diplomáciai pálya, illetve a nemzetközi kapcsolatok is, ezért a legszívesebben ilyen szakirányú egyetemen tanulna tovább.

(m.)