Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Bajor_Gizi_ereklyek1

Bajor Gizi-ereklyék a hivatali vitrinekben

Hatvanéves a Bajor Gizi Színészmúzeum. A Stromfeld Aurél úti művelődési intézmény tiszteletére február 10-én kiállítás nyílt a polgármesteri hivatalban. A névadó legendás színésznő használati tárgyaiból, színpadi kellékeiből, illetve ereklyéiből – Kleopátra-fejdísz, dohányzókészlet, fésű, hajkefe, tükör – mutatnak be a közönség számára eddig nem látott darabokat.
Fonti Krisztina alpolgármester köszöntőjében elmondta, azért éppen e napot választották, mert ekkor, a művésznő máig tisztázatlan halálának első évfordulóján nyitotta meg kapuit a színészmúzeum. „Gobbi Hilda már Bajor Gizi halálának éjszakáján elhatározta, hogy létrehozza az intézményt, megőrizve a színésznő tárgyait, bútorait, otthonát – idézte fel a hat évtizeddel ezelőtt történteket Fonti Krisztina. – Egy esztendővel később már fogadta is a látogatókat, és az átépítés, korszerűsítés éveit leszámítva azóta is folyamatosan emléket állít nemcsak Bajor Gizinek, de tematikus rendezvényeivel, kiállításaival színészóriások hosszú sorának.”
Vajda Tamás színháztörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy ne csak a legendát lássuk, ha Bajor Gizi emlékeit nézzük. Hagyatékában ott a magánember és a színész is, e kettő esetében sem elválasztható egymástól. Különösen azért fontos ez, mert ismerünk róla történeteket, adatokat, tényeket, fotókat, képeket, de játékáról nincs egyetlen rögzített felvétel sem, így csak a pályatársak és a még élő rajongók elmeséléseiből alkothatunk képet arról, milyen volt a színpadon. Vajda Tamás a művésznő szavait idézte, mit is gondolt Bajor Gizi a színészetről: „Ha én elhiszem azt, amit mondok, csinálok, elhiszi a közönség is.”Bajor_Gizi_ereklyek2

AI.