Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Iskolanyitogato

Iskolanyitogató szülőknek

Hogyan kell beiratkozni a kiválasztott iskolába, kiket kötelező felvenni, melyek az iskolaérettség feltételei, mikor érdemes még egy évet az óvodában tölteni? Ezekre és hasonló kérdésekre kaphattak választ a hagyományos Iskolanyitogató résztvevői. A szülők a hegyvidéki iskolák képviselőivel is találkozhattak a rendezvényen.

„Büszkék vagyunk a hegyvidéki iskolarendszerre, ami a pedagógusok fáradtságot nem kímélő munkájának köszönhetően párját ritkítóan magas színvonalú” – emelte ki Pokorni Zoltán polgármester az idei Iskolanyitogatón, amelyet a hegyvidéki szülők számára szervezett az önkormányzat és a Hunniareg Budai Módszertani Központ. Hozzátette, hogy a sikerek ellenére nehéz időszak következik, hiszen jövőre már a kormányhivatalok lesznek az iskolák fenntartói, ami azt jelenti, hogy az állam által kiválasztott szakemberek határozzák meg az intézményekben folyó munkát.
„Érthető a döntés, hiszen szétaprózódott a magyar oktatási rendszer. Van olyan önkormányzat, amelyik képes a saját erejéből fejleszteni az iskolákat, máshol viszont erre nincs mód, ami egyenlőtlenségekhez vezet. Ez egyáltalán nem jó, az új rendszer éppen ezért az egységesen magas színvonal elérését célozza meg” – foglalta össze az elképzeléseket Pokorni Zoltán, aki bízik abban, hogy a most még gyengébben teljesítő régiókat rövid idő alatt sikerül a XII. kerület szintjére fejleszteni. „A mi feladatunk, hogy megvédjük a hegyvidéki intézmények eredményeit, azonban ma még nem látható, ez mennyire sikerülhet. Akkor végzünk jó munkát, ha az átmenet a felnőttek problémája marad, a gyerekek pedig semmit sem éreznek meg belőle” – fogalmazott.
Iskolanyitogato2A polgármester szerint annyi bizonyos, hogy a XII. kerületben kizárólag jó iskolák vannak, a különbségek inkább a tradíciókban, a szokásokban jelennek meg, a szülőknek ezekre az apró eltérésekre érdemes figyelniük. Az a fontos, hogy a gyerekhez válasszuk az iskolát, ezért érdemes a beiratkozás előtt elbeszélgetni az elsős tanítóval. Ha sikerül megtalálni a közös hangot a pedagógussal, akkor a szimpátia a leendő elsősre is átragad, és örömmel jár majd iskolába. Ennek az ellenkezője is igaz, a szülőkben kialakuló negatív érzéseket a gyerek is a magáévá teszi.
Érdemes a lakóhelyhez közeli iskolát választani, így nem fordulhat elő, hogy a kisdiák a nagy távolság miatt nem tud visszamenni a délutáni programokra, ráadásul az osztálytársaival is csak nehezen tartja a kapcsolatot. Az iskola elválaszthatatlan alkotóeleme a kortárs csoport, ami akkor működik jól, ha közösséget alkot, ehhez pedig közös programokra van szükség. Amikor egy gyerek nem vesz részt ebben, óhatatlanul kiszorul a csoportból. Pokorni Zoltán végezetül arra biztatta a szülőket, hogy ha bármilyen kétségük támad gyerekük iskolaérettségével kapcsolatban, bátran keressék fel a kerületi Nevelési Tanácsadót, ahol a szakemberek minden kérdésüket megválaszolják, illetve segítenek megoldani a felmerülő problémákat.
Szontagh Kinga, a Hunniareg Budai Módszertani Központ vezetője szerint különösen fontos a megfelelő iskola kiválasztása, hiszen az elsős élmények egy életen át meghatározók. „A széles körű ismeretek birtoklása, az önbizalom, a világ- és hazaszeretet, a jó kapcsolatteremtő készség ezekben az években alapozódik meg. Ezért nagy a szülők felelőssége abban, hogy a gyerek érdekeit messzemenően szem előtt tartó döntést hozzanak” – hangsúlyozta.
Az Iskolanyitogató programon kívül a tájékozódást segíti a beiratkozással kapcsolatos valamennyi tudnivalót tartalmazó, Iskolások leszünk című ingyenes kiadvány, amelyben az önkormányzati intézmények bemutatkozásai is helyet kaptak. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a lakóhely szerinti körzetes iskolába kötelező felvenni a jelentkezőket, azaz a körzetbe tartozó gyerekeket helyhiányra hivatkozva sem lehet elutasítani. Lehetőség van másik iskola választására, oda azonban csak akkor lehet beiratkozni, ha már valamennyi körzetes gyereket elhelyezték – tájékoztatta a szülőket Gilicze Zoltán. Az önkormányzat oktatási irodájának vezetője úgy látja, most különösen nehéz lesz bejutni más iskolába, ugyanis az utóbbi évek legnépesebb korosztálya hagyja el az óvodákat.
Iskolanyitogato3Csomor Rita szaktanácsadó elmondta, hogy a zökkenőmentes óvoda–iskola-átmenet érdekében már hónapokkal korábban fel kell készülni az iskolai napirendre, amibe a korán kelés, a délutáni alvás elhagyása, illetve a kés és villa használatának biztos elsajátítása mellett a segítség nélküli öltözködés is beletartozik. Lényeges tehát az önállósság, azonban nem szabad túl sok terhet rakni a gyerekre, a különórákkal például ajánlatos csínján bánni. Az elmúlt tanévben előfordult, hogy az egyik elsőst hét különórára íratták be, ami már káros a fejlődésre.
A testi és a szellemi fejlettség mellett a szociális érettség ismérveinek meglétét, a kudarctűrést, a szabályok elfogadását, az erőfeszítések elfogadását emelte ki Vári Zsuzsa, a Nevelési Tanácsadó igazgatója. Amennyiben ezek a feltételek adottak, bátran be lehet iratkozni az iskolába, ellenkező esetben mindenképpen várni kell egy vagy akár két évet. A szakember mindenkit arra intett, hogy ne tekintse presztízskérdésnek az iskoláztatást – csak akkor lépjenek tovább az óvodából, amikor a gyerek és vele az egész család valóban megérett a váltásra.

Knp.