Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hagymas_paros2

Hagymás páros

Nem számít gondos háziasszonynak, akinek nincs otthon elegendő hagymakészlete. Már az ókori egyiptomiak és rómaiak is jól tudták, hogy a hagyma erősíti a szervezetet, kiváló vizelethajtó, segíti az emésztést. Bevált szernek tartották a fertőzéseknél, mérsékelte a kibillent vérnyomást.
Amikor zsíros ételt eszünk, ajánlatos elfogyasztani négy-hat deka nyers vagy bármilyen módon elkészített vöröshagymát, mivel az csökkenti a vér koleszterinszintjét, egyúttal normalizálja a véralvadást, megakadályozza a vérrögképződést. Illóolajai részben a tüdőn át távoznak, egyúttal fellazítják a légutakra rátelepedő hurutokat.
A hagymatea ismert gyógyítója a száraz, makacs köhögéseknek, asztmaellenes hatását laboratóriumi kísérletekkel igazolták, és sikerrel kipróbálták az élő szervezeten. Orvosi kutatások bizonyították, hogy mintegy százötven növény közül a vörös- és a fokhagyma a leghatásosabb baktériumölő, igaz, elsősorban nyersen.
Egyik legolcsóbb és legkedveltebb vitaminforrásunkból télen is legalább három-, négyfélét találhatunk a zöldségeseknél: a gyöngyházfényű fehér salátahagymát, a szokásos vöröset és lilát, valamint olykor a pórét. Érdemes tehát megismerkedni két kitűnő hagymás fogással.

Keleti hagymacsemege

Vásároljunk úgy 6-8 közepes fej fehér salátahagymát, épeket, keményeket. Húzzuk le a külső, vékonyabb héjukat egészen addig, amíg elérjük a húsosabb belsőket.
A megtisztított hagymákat egészben hagyva dobjuk bele bő, sós, forrásban lévő vízbe. Néhány (kb. 3-4) perc elteltével szűrjük le, konyhai papírtörlővel szárogassuk le, és tegyük át egy tiszta lábasba. Sózzuk, őrölt fekete borssal és 1 evőkanál szárított kakukkfűvel fűszerezzük, adjunk hozzá annyi evőkanál fehérbort, ahány fej hagymánk van (esetünkben 6-8 evőkanállal), a bort addig forraljuk, amíg elfő, majd hagyjuk, hadd álljon kissé, hogy átjárják a fűszerek.
Közben főzzünk 2 deci zöldséges alaplevet, lehet leveskockából is, de megteszi 1-1 szál sárga- és fehérrépa, 1 mokkáskanál ételízesítő por is. Ezt még melegen töltsük rá a fűszeres hagymákra, és 30 percig főzzük lassú tűzön.
Ezalatt negyedórára áztassunk be 5 deka mazsolát kb. 2 deci langyos vízbe. Amint a mazsola megduzzad, szűrjük le, adjuk hozzá a puhuló hagymához, majd az utolsó öt percben főzzük együtt mindkettőt, hogy a mazsola is kapjon valamennyit a zöldséges hagymás alapízből.
Végül szűrjük le mindkettőt, a hagymákat sorakoztassuk előmelegített tányérra, a tetejükből metsszünk le egy apró „kalapot”, így ültessünk rá mindegyikre 8-10 szem mazsolát. A főzőléből néhány kakukkfűmaradványt szórhatunk rájuk. A kellemes, fűszeres, enyhén édes elcsemegézni való teához vagy forralt borhoz illik.

Pórés villás reggeli

Meghámozunk kb. 50 deka burgonyát, vékony karikákra vágjuk, és 4-5 evőkanál forró olajban, közepes hőfokon, kb. negyedóra alatt megsütjük. Kiemeljük az olajból, és meleg helyen tartjuk, amíg megtisztítunk 2 szál kisebb póréhagymát, hosszában félbevágjuk, és kb. 2 centis vastag darabokra metéljük. Egy csokor friss majoránnából két szálat félreteszünk, a többit finomra aprítjuk. Ha nincs friss, akkor 1 kiskanál őrölt majoránnát használjunk!
Ezután kb. 3 centis darabokra kockázunk 40 deka csirkemellfilét, sózzuk, borsozzuk, és megsütjük a krumpliból visszamaradt olajon. Rádobjuk a pórét, és a hússal együtt még kb. 3-4 percig pirítjuk. Hozzáadunk még 2 szem cikkekre vágott paradicsomot, és megszórjuk a majoránnával.
Felöntjük 1 deci vízzel, majd lefedve 2-3 percig pároljuk, és beleszórunk 1 kiskanál ételízesítőt. Újabb 3 percig pároljuk, ezután belekeverjük a félretett burgonyát. Megkóstoljuk, ha híja van valamiben, pótoljuk, netán sózzuk, végül a félretett majoránna leveleivel díszítjük. Tipp: még finomabb, ha a csirkemellet a felhasználás előtt egy-két órával sós, fokhagymás tejben áztatjuk.
Ez a fogás beillik kellemes villás reggelinek, kiadós uzsonnának és korai vacsorának is.Hagymas_paros1

Járay Mari