Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Hegyvideki_szepirok1

Hegyvidéki szépírók

A sajátos nevelési igényű gyerekek számára kiírt szépírási verseny kerületi selejtezőjét a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskolában rendezték meg. A Hegyvidék három iskolájából – a Fekete István mellett az Arany Jánosból és a Németvölgyiből – érkező gyerekek korosztályi kategóriákban mérték össze tudásukat.
A házigazda intézmény új igazgatója, dr. Somogyiné Takács Andrea elmondta, hogy a Hegyvidéki Önkormányzat kiemelt oktatási, nevelési célkitűzése a tehetség gondozása és fejlesztése. "Sokat segített nekünk, hogy a verseny szervezését mindvégig támogatta Gilicze Zoltán, az önkormányzat oktatási és közművelődési irodájának vezetője” – tette hozzá. A Fekete István iskola szakmai szolgáltatóként a kerületben először szervezett sajátos nevelési igényű gyerekeknek ilyen típusú programot, amire olyan iskolákból is érkeztek – onnan továbbjutott – versenyzők, ahol integrált oktatásban, nevelésben részesülnek a diákok.
„Nálunk értelmi sérült gyerekek tanulnak, a sajátos nevelési igény azonban ennél tágabb fogalom, a nevelési koncepcióba beletartoznak azok is, akiknek például logopédiai gondjaik vannak, vagy figyelemzavarral küszködnek – mondta az igazgatónő. – Azért találtuk nagyon jónak a kezdeményezést, mert az írás kifejezetten az a terület, ami a sérült gyerekeknek is sikerélményt jelenthet. A mi diákjaink értelmi sérültek, ők a gondolkodást igénylő versenyeken nem sok sikerre számíthatnának, pedig szükségük van rá. Ezért is csatlakoztunk a Sajátos Nevelési Igényű Tanulókat Segítő Tanács versenykiírásához. Nagyon fontosnak tartjuk azt is, hogy más iskolák tanulóival együtt indulhatunk, és az integrált iskolákba járó gyerekek is megkapják a lehetőséget a versenyzésre.”
A többfordulós vetélkedő az iskolai selejtezőkkel kezdődött, a kerületi versenyen az a tíz tanuló vehetett részt, aki a legeredményesebben teljesítette az első fordulót. Nem volt egyszerű feladatuk, szigorú szabályok szerint bírálta el a zsűri – a versenyben nem érdekelt iskolák pedagógusai –, hogy kik azok, akiknek az írásképe, írásának szabályossága megüti a továbbjutáshoz szükséges mércét. A gyerekeknek verset, illetve prózarészletet kellett lemásolniuk. A programot szervező Kalmár Katalin kiemelte: „Nagyon lelkesen készültek, a szabályok szigorúsága miatt átérezték a verseny komolyságát.”
Időkorlát nem szorította a résztvevőket, csak a végeredményre, a lehető legszebb írásra kellett összpontosítaniuk. Ez annyira jól sikerült minden korcsoportban, hogy szinte valamennyien továbbjutottak a fővárosi fordulóba. Reméljük, ott is hasonlóan sikeresek lesznek, és minél több hegyvidéki versenyzőért izgulhatunk majd az országos döntőben!Hegyvideki_szepirok2

(a.)