Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Illusztralni_tanit_az_alomszovo1

Illusztrálni tanít az álomszövő

Érdekes tanfolyam elindítására készül Bogdán Viki, aki illusztrációival, játékaival, alkalmazott grafikai munkáival fiatal kora ellenére ismertté tette nevét nemcsak a XII. kerületben, de a főváros határain túl is. Legújabb kezdeményezéséről is beszélgettünk, ami egy korábbi ötletének a hegyvidéki megvalósítása lesz: olyan illusztrációs és animációs tanfolyamra várja az általános és középiskolásokat, ami élményközpontú kurzusként oldhatja a számonkérés miatti stresszt a gyerekekben, miközben elmélyülésre, a művészet befogadására tanít.

Tanfolyami elképzelései nem úgy hangzanak, mint egy hagyományos rajzszakkör tervei.

– Mert nem is elsősorban rajztanításra kell készülniük a gyerekeknek; sokkal inkább illusztrációs tanfolyam lesz, meseillusztrációval és animációval. Sőt, gyakran vendégeket is hívok, költőt, rendezőt, velük is kötetlenül beszélgethetnek az iskolások, főleg persze a művészetről.

Mennyire kiforrott a tanfolyam menete, kipróbálta korábban is?

– Budakeszin már február elején elkezdődött a tanfolyam, és be is telt a létszám. Mindenképpen szeretném, ha a Hegyvidéken is elindulhatna, főleg mert erősen kötődöm a kerülethez: itt diplomáztam, és a Jókai Klubban van egy műtermem, így tényleg nem véletlen, hogy ragaszkodom ehhez a helyszínhez. Az itteni kurzusnak a Diós Műhely ad otthont a Diós árok 20/c-ben, a tanfolyamnak „Leheletnyi rajz” lesz a címe. Még mindig várjuk a gyerekek jelentkezését.

A MOME diákja volt?

– Igen, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem vizuális kommunikáció szakán diplomáztam 2006-ban. Az egyetemi évek alatt Németországban és Horvátországban tanultam, 2005-ben Erasmus-ösztöndíjjal Franciaországban is bővíthettem ismereteimet.

A honlapját böngészve egészen különleges munkákat láthat az ember, sajátos technikai megoldásokat, ötleteket.

– Illusztrációimban szeretem a technikai elemeket vegyíteni, montázsolni, de a tiszta akvarell-, akril- és digitális technikát is szívesen alkalmazom. A textillel való kapcsolatomat le sem tagadhatnám, hiszen 1997-ben textil szakon érettségiztem a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskolában. Így ez a technika óhatatlanul is bekúszik az illusztrációimba. A festékre, textilre, papírra, gombokra, drótokra, számítógépre úgy tekintek, mint eszközökre, amelyek segítenek létrehozni az általam megálmodott képet. A technikák alárendeltjei a célomnak, ezért mindig azt a megközelítést választom az adott feladatnál, amelyik a legalkalmasabbnak tűnik a megvalósításhoz.

Egyik talán legismertebb illusztrációja Ijjas Tamás gyerekverskötetéhez, a Bőröndapuhoz készült.

– Igen, nagyon szerettem azt a munkát, és nemrég szintén elég nagy fába vágtam a fejszém: a közelmúltban jelent meg óvodások számára az Egészségzsák, benne promóciós termékekkel és olyan füzettel, amelyben az egészséges életre neveléshez olvashatók tanácsok. Ezt a füzetet én illusztráltam.

Kiállítások?

– Tavalyelőtt decemberben volt egy kiállításom a Jókai Klubban, Álomszövő címmel. Kapolcson elég gyakran állítok ki, és a szomszédos kerületekben is bemutattam már a munkáimat.

Térjünk vissza a tanfolyamhoz: kiknek a jelentkezését várja?

– Általános iskolásokat, külön alsósokat és külön felső tagozatosokat várok. Örülnék, ha középiskolások is jönnének, sőt, arra is nyitott vagyok, hogy – akár külföldieknek – angolul tartsak kurzust.

Mi a lényege a tanfolyami elképzeléseinek, túl azon, hogy olyan vendégeket is meghív, akiktől rengeteg érdekes dolgot tanulhatnak a gyerekek?

– Elsősorban nem a teljesítmény a lényeg, sokkal inkább az elmélyülés ebben a művészeti világban. Hogy nyitottabbá, értőbbé, befogadóbbá váljanak a gyerekek. Élményközpontú kurzus lenne, ami oldja a számonkérés kényszere miatt jelentkező feszültséget. A tanfolyam során füzeteket, kis könyveket készítünk, amiket a végén – már megszerveztem – egy üzletben el is adhatnak a gyerekek, a bevétel természetesen az övék lenne. Így egy kicsit megízlelhetnék ezt a világot is.

Két kislánya van, ők mennyire fogékonyak a művészetekre?

– Direkt módon nem nevelem őket erre, de kihasználunk minden adódó lehetőséget. A múltkor például vettünk egy kanapét, s amíg a férjem azzal volt elfoglalva, hogy összeszerelje, addig a dobozából paravánt, díszletet készítettünk. Lányaim ilyenkor a legnagyobb örömmel ragadnak zsírkrétát. Amúgy is nagy hatással vannak rám, az ő mesés világuk időről időre visszarepít a saját gyerekkoromhoz, talán ez is közrejátszik abban, hogy annyira otthonosan mozgok abban a világban is.

Akár egy igazi álomszövő, ahogy a kiállítása is hirdette…

– Akár úgy is.

A. I.

A tanfolyamra még mindig lehet jelentkezni: Bogdán Viki – 06/30-423-1599. http://leheletnyirajz.blogspot.com/, http://bogbog.hu/, http://bogdanviki.blogspot.com/, http://www.facebook.com/bogbog.designIllusztralni_tanit_az_alomszovo2