Kettos_emlekkiallitas

Kettős emlékkiállítás

A rendszerváltás hajnalán, annak hatására a magyar művészeti közélet is mozgásba lendült. Egyesületek, csoportok jöttek létre, köztük a Magyar Vízfestők Társasága 1990-ben, Szily Géza javaslatára, tíz festőművész – Bikácsi Daniela, Butak András, Erdélyi Etelka, El Kazovszkij, Kőnig Frigyes, Lóránt János, Stefanovits Péter, Szentgyörgyi József, Szily Géza és Végh András – csatlakozásával. Az alkotók legfőbb célja, hogy szellemi, művészeti és gyakorlati segítséget nyújtsanak az akvarellfestészetnek, de feladatuknak tekintik az alternatív kifejezési lehetőségek művelését is.
A társaság eddigi működése során mindvégig fontosnak tartotta, hogy egy-egy kiállítással, vagy megemlékező publikációval méltó emléket állítson az elhunyt tagtársaknak, művészeknek. A sors írta forgatókönyv szerint a Hegyvidék Galériában most megnyílt Emlék-tér-2012 című tárlat is tiszteletadás a nemrég elhunyt Erdélyi Etelka és Kudász Emese előtt.
Erdélyi Etelka festő, grafikus, gobelin- és iparművész Kispesten született 1934-ben. A budapesti Iparművészeti Főiskolán végzett 1962-ben. A következő évben Nancyben képezte magát murális-gobelin szakon. Mesterei Miháltz Pál, Z. Gács György, Rákossy Zoltán és Mategot voltak. 1990-ben Munkácsy-díjat kapott, 1992-ben az Eötvös Alapítvány ösztöndíjasa volt. 1996-ban a szombathelyi Fal- és Tértextil Biennále fődíját, 2003-ban a Balatoni Tárlat fődíját nyerte el. 1971-től rendszeresen a Műcsarnokban, az Ernst Múzeumban és a Palme Házban jelentkezett csoportos tárlatokon.
Egyéni kiállítása volt a Műcsarnokban, Hamburgban, Varsóban, Budapesten és Győrben. Több középületben láthatók nagyméretű murális munkái, egyebek közt Helsinkiben, a Kekkonen-gyűjteményben, több minisztériumban és magyar nagykövetségen. A Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében és a székesfehérvári múzeumban is megtalálhatók művei. Erdélyi Etelka 2010. szeptember 13-án hunyt el Budapesten.
Kudász Emese festő 1943-ban született Budapesten, 2010. november 22-én távozott el közülünk. 1963-ban végzett a Magyar Iparművészeti Főiskola keramikus szakán, 1967-ben pedig a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, mesterei Szentiványi Lajos és Bernáth Aurél voltak. 1967–1970-ben Derkovits-ösztöndíjas, 1979-ben Concorso Internationale di Pittura-díjat kapott Nápolyban. 1982-ben az egri, VIII. Akvarell Biennále, míg 1986-ban a 33. Vásárhelyi Őszi Tárlat díjazottja lett Hódmezővásárhelyen. 1988-ban a Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, 1995-ben pedig a esztergomi Pasztell Biennále díját vehette át.
Festészete mindig az érzéki-konkrét szférából, a látványból indul ki. Képeinek visszatérő témája a két vagy több alak tájba komponált, légies figurája. Emberi lényei mint lélek-emberkék mozognak a térben, lábaik sohasem érintik a talajt, mintha a súlytalanság állapotában lebegnének a föld felett, gyakran egymásba kapaszkodva. Vagy úton vannak, vagy éppen megpihennek, amíg meg nem érkeznek valahová, vagy el nem indulnak valahonnan. Képei témái nemegyszer a világban zajló valamely eseményből vagy történésből indulnak ki, földönfutóvá vált emberek, családok sorsát idézik meg.

A. I.

 

A két jeles művésznek méltó emléket állító tárlat a Hegyvidék Galériában (XII., Városmajor utca 16.) látható március 13-ig.