Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Idoskori_betegsegek_es_kezelesuk

Időskori betegségek és gondozásuk

Utolsó előadását tartotta a Hegyvidéki Egészségklubban dr. Szolnoki Lajos háziorvos. Az elmúlt hat évben a kerületiek körében osztatlan sikert arató egészségvédő programsorozat zárásaként az időskori betegségekről, valamint a megelőzés és a gyógyítás lehetőségeiről esett szó.

Az életkor kitolódásával, illetve az élve születések csökkenésével jelentősen növekszik az idősek aránya a népességben, ami új szociális kihívásokat jelent a társadalom számára. Érdekes ugyanakkor, hogy a statisztikák szerint az időskori vezető halálokok gyakorlatilag megegyeznek a fiatalabb korosztályokban tapasztaltaktól, egyedül az elmagányosodás miatt megjelenő testi-lelki bajok jelenlétében érezhető nagyobb különbség.
Nem véletlen tehát, hogy a „sikeres öregedés” gátja negyven százalékban éppen a magányból fakadó egészségtelen életmód, ezt követik a genetikai (25%), az egészségügyi (22%) és a környezeti (18%) okok – hívta fel a figyelmet a Hegyvidéki Egészségklub decemberi előadásán dr. Szolnoki Lajos. A háziorvos úgy látja, hogy az emberek többsége segítség nélkül szinte semmit nem tesz a negatív hatások csökkentése érdekében.
Pedig az öregedés folyamata már néhány egyszerű óvintézkedéssel hatékonyan fékezhető: ezek a táplálkozási szokások megváltoztatása, a fehérje–szénhidrát–zsír, vitaminok, nyomelemek arányos fogyasztása, az alkoholbevitel visszafogása, a dohányzás elhagyása és a mozgás fokozása. Az öregedés jelei ráadásul korán felismerhetők, a sejtek élettartamának lerövidülése miatti kötőszövet- és támasztószövet-gyengülés, az ízületek deformitása, a csonttömeg csökkenése, az ekcéma megjelenése vagy a memóriazavarok mind-mind erre utalnak.
A helytelen életmódra vezethetők vissza az anyagcsere- és táplálkozási zavarok. A fizikai aktivitás csökkenése ugyanis étvágytalansághoz, majd kóros soványsághoz vezethet, ami depresszió és számos szervi elváltozás kiindulópontja lehet. Ebbe a körbe tartoznak a szomjúságérzet hiánya miatt kialakuló agyi károsodási és mellékvese-problémák, majd a betegségek hatására megjelenő demencia és frusztráció.
A keringés betegségeit rendszerint az aorta és a nagy erek rugalmasságának csökkenése okozza. A szívinfarktusért és a hirtelen szívhalálért elsősorban a szívet ellátó verőerek legbelső rétege alá terjedő lerakódás tehető felelőssé. Jelentős kockázati tényező a magas vérnyomás – jellemző tünetei a tarkón, nyakszirten, sokszor a nyaki gerincben jelentkező fejfájás, a szédülés és a látásproblémák –, a szérumlipidek szintjének emelkedése, a dohányzás, a cukorbaj, az elhízás, valamint a genetikai hajlam és a mozgásszegény életmód. A különböző szívbetegségekhez ritmuszavarok is társulhatnak, ezek közül leggyakoribb a kezelést igényelő pitvarfibrilláció. Sokakat érinthet az alsóvégtag-mélyvénából induló tüdőembólia, amelynek tünetei a mellkasi fájdalom, a légszomj, a heves szívdobogás, a láz és a véres köpet.
Nagyon erős végtagfájdalommal, hidegségérzéssel jár a nagy és kis erek meszesedésére visszavezethető perifériás keringési diszfunkció, míg a mélyvénás trombózist inkább a meleg, duzzadt, kivörösödött végtagok jellemzik. Az agyi keringési zavarok több mint felét a verőerek szűkülete okozza, ezek közül időskorban az artériakarotisz szűkülete a leggyakoribb, ami demenciához, érzelmi zavarokhoz, agresszivitáshoz és végső esetben az alkalmazkodási képesség hiányához vezethet.
Az időseket sem kíméli a visszatérő fejfájás, amiért az agyi keringési zavarok mellett a gerincoszlop elváltozásai, valamint a vérnyomás ingadozása okolhatók, de gyógyszerek mellékhatásaként is jelentkezhet. A hatvan éven felüliek körében egyre gyakoribb a máj- és vastagbélrák. A gyulladásos bélbetegségek időskorban ritkábbak, ezzel szemben a székletinkontinenciát a leggyakoribb betegségek között tartják számon.
Korunk népbetegsége a hormonális, illetve a helytelen életmóddal összefüggő csontritkulás, ami tej és teljes kiőrlésű termékek, gyümölcs, zöldség, ásványvíz fogyasztásával, illetve a kávé, az alkohol és a kóla elhagyásával karbantartható. Időskori betegségnek tekinthető a köszvény, a szem optikai torzulása és a szürke hályog.
Szolnoki Lajos szerint a felsorolt tüneteket tovább súlyosbítja, hogy időskorban jellemzően egyszerre több betegség alakul ki, a kórfolyamatok egymást erősítik, ráadásul regenerációs hiányosságok is fellépnek, így az átmeneti javulást gyakran a betegség kiújulása és idültté válása követi. Mindez az idegi, illetve mentális működés változásaira is igaz, az időszakos szótlanság, a nem megfelelő kifejezések használata, a mozgásügyesség romlása, az emlékezés és tájékozódás zavarai általában egyre növekvő hullámokban csúcsosodnak ki.
A meghatározó kórfolyamatok közül a háziorvos az agy, a szem és a fül betegségeit, az érrendszeri elváltozásokat, a 2-es típusú diabéteszt, az osteoarthritist és az osteoporosist, a veseműködési zavarokat és a daganatos betegségeket emelte ki. Akár komoly gondokat is okozhatnak a túlzott vagy rosszul megválasztott gyógyszerezés hatására megjelenő nem kívánt reakciók és mellékhatások, mint amilyen a rossz veseműködés, illetve a folyadékfogyasztás beszűkülése és az elsavasodás. Gyengíti a gyógyszeres terápia hatását a bizalmatlanság, illetve a valós vagy vélt mellékhatásoktól való félelem.

Ám.

(Dr. Szolnoki Lajos háziorvossal készült beszélgetésünket következő lapszámunkban olvashatják.)