A_szazhatodik_karacsony

A százhatodik karácsony

Nemrégiben köszöntötték fel a Hegyvidék legidősebb polgárát, a 106 éves Lehóczky Istvánné Ván Esztert. Az önkormányzat részéről Menyhárt Éva adta át a kerület ajándékát az ünnepeltnek.

Egy fekete holló ül a régi villaépület zöldre mázolt kerítésén. A csengőn a név az idők során megkopott, óvatosan nyomom meg a gombot. Elegáns hölgy nyit ajtót. Bemutatkozom, bemutatkozik. „Már nagyon vártuk magát, édesanyám a nappaliban van” – mondja Lehóczky Emőke, Eszter néni lánya.
A szobában katonás rend uralkodik. A székben egyenes tartással ül a Hegyvidék legidősebb lakosa, egyben a legidősebb hölgy, akit valaha láttam. Hófehér haja szép keret arcán, sötét ruhája kontrasztot ad elegáns megjelenésének. Jobb kezemmel félve adok parolát, nehogy fájjon a szorítás. Bemutatkozásomat kedves mosollyal konstatálja.
Lassan, lánya segítségével jönnek elő az emlékek. Kiskunhalason született, körülbelül ötven éve él a Hegyvidéken. Tanítóként végzett, az angolkisasszonyoknál tanult, de sosem dolgozott a szakmában, pedig nagyon okosnak és tehetségesnek tartották. Huszonhárom évesen ment férjhez az akkor már orvosként praktizáló Lehóczky Istvánhoz. Nagy szerelem volt!
Eszter néni élete gazdag a fordulatokban. Már megélte az első világháborút is. Édesapja a fronton esett el, édesanyja a spanyolnátha áldozata lett. A nagymamája nevelte fel két testvérével együtt.
A második világháborút felnőttként élte át. Férje mentesült a behívás alól, nem kellett a harcvonalba mennie. Akkoriban orvosként volt rá szükség Dunaharasztiban.1945-ben menekült a család Budapestre. Úgy gondolták, egy nagyvárosban könnyebb átvészelni az ostromot. A Rónai utcában laktak, ahol a szomszéd lakás telitalálatot kapott. Megmenekültek, mert épp akkor a pincében voltak. Tudták, hogy a nőkre nagyon kell vigyázni. Az arcukat korommal kenték be, hogy idősebbnek tűnjenek.
A továbbiakban Eszter néni lánya segít az emlékezésben: „Az oroszok ránk találtak, sorba állították az embereket. Édesapám a magas termete miatt feltűnőbb volt a többieknél. A zsebéből az aranyórát kérésre azonnal át kellett adnia a katonáknak. Mire hazatértünk, a németek kifosztották az otthonunkat. Csupán egy szoba maradt, ahol nem törtek ki az ablakok, ott tudtunk aludni. Édesapám orvosként segített az embereken. A Nagyvásárcsarnok alatt volt egy bunker, ahol az orosz, a német és a magyar sebesülteket egyaránt ellátta. Egyszer munkából hazafelé menet elkapta egy orosz katona, egy szobában tartotta fogva, ahol élesre töltött fegyvert szegezett rá. Apukám a higgadtságának köszönhette, hogy túlélte az esetet. Voltak forró helyzetek! Több zsidót is megmentett az SS-tisztektől, s anyukám is segített, akin tudott. Ez nálunk családi vonás. Anyukám unokanővére, Ván Zsuzsanna az apácarend vezetőjeként harmincöt zsidót rejtegetett, s mentett meg a haláltól.
Édesanyám a későbbiekben is segített, ha kellett. Csak egy példa: az egyik unokatestvéremet a neve miatt nem akarták felvenni a középiskolába. Az édesapám egyik védőnőjét vette rá arra, hogy fogadja őt örökbe, így elérhessék a névváltoztatást. Az a vezetéknév nem volt arisztokratikus – fel is vették. Határozott, gyors felfogású és jó üzleti érzékkel megáldott asszony volt. Szerették őt, kérték a tanácsát.
Sok szép karácsonyunk volt együtt! Vigyázok rá, hogy sokáig velünk lehessen. Orvos vagyok, igyekszem megelőzni a betegségeket. A légzéséből már hallom, ha valami baj közeledik, igyekszem még időben megelőzni a betegséget, vagy ha kell, gyógyszerrel kezelem. De ő is sokat tesz azért, hogy ilyen jó állapotban van. Reggel járókerettel kimegy a fürdőszobába, segítek neki megmosakodni. Két éve nehezebben mennek a dolgok, akkor volt egy combnyaktörése. Ebben a korban ez elég sok kockázattal jár. Előtte virágokat öntözött, teljesen önálló volt. Délben ebédel, majd üldögél egy kicsit. Van egy vitrinünk, tele vallási tárgyakkal, itt mindennap elidőzik, nézegeti ezeket. Sokat sétálunk, a mozgás nagyon fontos. Vannak napok, amikor nagyon beszédes, de ma pont nem az. Persze, ha én beszélek, akkor, hogy tudnál te beszélni! – fordul édesanyjához Lehóczky Emőke. – Sokszor emlékezünk a régi dolgokra, de a mai történések is érdeklik. A férjem is segít, sokat turbékolnak anyukámmal, nagyon szeretik egymást. A lányommal is nagyon jól megvannak. Volt arról szó, hogy a családom átveszi egy kicsit az ápolását, de aztán letettünk erről. Csak rám hallgat. Én tudom, hogy mikor kell erélyesnek lenni, s mikor lehetek engedékenyebb. Ha fel kell kelni, akkor fel kell kelni! Másra nem hallgat. Ebből a szempontból pótolhatatlan vagyok... Áldásnak tartjuk, hogy ilyen sokáig velünk lehet!”

BM