Ujjaepitik_a_keruleti_labdarugo-utanpotlast

Újjáépítik a kerületi labdarúgó-utánpótlást

Fél évvel ezelőtt mérföldkőhöz érkezett a Hegyvidék Sport Egyesület labdarúgó-szakosztálya, a fiúk utánpótlását irányító szakmai stáb távozásával a nyár folyamán mindent a nulláról kellett kezdeni. Dénes András szakosztályvezető szerint a diáksportra építő új klubmodell már rövid távon eredményes lehet.

Bár az edzőkkel együtt júliusban százhetven gyerek távozott a Hegyvidék SE-ből (HSE), az elválás mégis békésen zajlott, amit bizonyít, hogy a HSE továbbra is támogatja az újonnan alakult egyesületet. A játékosok számának drasztikus csökkenése ugyanakkor komoly kihívást jelentett, hiszen alig néhány hónap alatt kellett újragondolni a klub működését – emlékezett vissza a nyári történésekre Dénes András. A labdarúgó-szakosztály vezetője elmondta, hogy az elnökség döntése értelmében szeptemberben olyan utánpótlás-nevelő egyesület kialakításához láttak hozzá, amely egyszerre szolgálja a diák-, a szabadidő- és a versenysportot.
„Úgy érzem, éppen a megfelelő időben alakult újjá a Hegyvidék SE, hiszen a klubmodellváltás egybeesett az utánpótlásba jelentős külső forrásokat bevonó TAO-program elindításával. Mindez azt jelenti, hogy a jövőben az önkormányzat anyagi segítsége mellett már a társasági adóból pályázaton elnyert állami támogatásra is számíthatunk, ami komolyabb célok elérésére is feljogosít” – hangsúlyozta Dénes András.
Az új rendszerben a legtöbb gyereket megmozgató labdarúgás kapja a főszerepet, azonban a korábbiaktól eltérően a képzés fő színterét – legalábbis a fiúknál – az iskolák jelentik majd. Első lépésben az Arany János, a Kós Károly és a Pannonia Sacra iskolában alakultak meg a HSE korosztályos csapatai, míg a többi intézmény csatlakozása az idei évben várható. Az igazolt focista nebulók száma már most meghaladja a kétszázat, ami Dénes András szerint azt mutatja, sikerült letenni egy működőképes alapot.
„Azt szeretnénk elérni, hogy valamennyi hegyvidéki iskolásnak lehetősége legyen megismerkedni a labdarúgással. Nem egyszerűen sportképzésben gondolkodunk, fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek tisztában legyenek a szabályokkal, illetve a magyar labdarúgás múltjával is” – foglalta össze a jövő feladatait a szakosztályvezető. Az iskolákban az U7–U9-es korosztályokkal labdarúgóedző-képesítéssel rendelkező testnevelők foglalkoznak, a következő lépcsőfokot jelentő U11-esek azonban – ahová már elsősorban a tehetségesebb játékosokat várják – klasszikus egyesületi képzést kapnak.
Annál is inkább, hiszen ebben a korban nagypályán gyakorolnak a gyerekek, míg a kisebbeknek a kézilabda méretű pálya is elegendő. A cél ugyanakkor nem az elitképzés, ezért a HSE azokat is szívesen fogadja, akik csak a játék öröméért járnának le az edzésekre.
Szó van arról, hogy a minél jobb feltételek biztosítása érdekében az egyesület az önkormányzaton keresztül átvenné a KFKI területén található sporttelep üzemeltetését. Olyan közös projekt körvonalazódik, amelynek keretében a dolgozók mellett a kerületi gyerekek is használhatnák a felújításra váró pályákat. A minőségi edzésmunka mellett a magas színvonalú infrastruktúra biztosítására már csak azért is szükség van, mert máskülönben a Hegyvidék SE komoly hátrányba kerülne a gombamód szaporodó és a TAO-pályázatokon is jól szereplő labdarúgó-akadémiákkal szemben.
Némileg más a lányok helyzete, akik jóval kevesebben vannak, ezért már a legkisebbektől kezdve – ez az U13-as és U15-ös korosztályokat jelenti – az egyesületi képzésben vesznek részt. A 104 igazolt női játékos átlagéletkora rendkívül alacsony, nem véletlen, hogy az NB 2-es felnőttcsapatban is csak elvétve akadnak 17 év felettiek.
Köztük van a Tamási Áron iskolába járó Kálmán Hanna, a csapat gólkirálynője, aki három meccsen már az U17-es válogatottban is bemutatkozott. Rajta kívül a bővebb keret tagja Tóth Eszter, aki szintén vezéregyénisége a hegyvidéki gárdának.
„A lányoknál is új struktúrát honosítunk meg, esetükben ugyanis sokkal nagyobb az átfedés a szabadidős és a versenyszerű futball között. Erőteljesen megfiatalítottuk az egyébként sikeres nagycsapatot, és a tavalyi NB 1-es bajnokság után idén inkább a második vonalban indultunk. Ez jó döntésnek bizonyult, jelenleg a Fradi második csapatával holtversenyben vezetjük a pontvadászatot” – sorolta a változásokat Dénes András.
Idén először a futsalbajnokságbann is elindultak a lányok, a Magyar Kupában egészen a harmadik körig jutottak. A sikerek mellett az ősz talán legnagyobb pozitívuma, hogy a korábbi játékosok közül többen edzőként visszatértek az egyesülethez, és egyre jobb eredményt érnek el a gyerekekkel.
Nem lehet panasz a BLSZ első osztályában vitézkedő férficsapatra sem, amely a bajnokság legkisebb költségvetésével is a középmezőny első felében tanyázik. Érdekesség, hogy az év végi bajnoki sorrend alapján az amatőr státuszú játékosokkal felálló HSE a 16. a budapesti csapatok rangsorában, ami nagyrészt Bajzik József edző érdeme – mondta a szakosztályvezető. Hozzátette: mivel a nagypályás bajnokságban szponzorok híján szinte lehetetlen az előrelépés, a jövőben a fiúknál is nagyobb hangsúlyt helyeznek a futsalra.

-ám-