Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Ovjuk_a_borunket

Óvjuk a bőrünket!

Új egészségvédő programsorozatot indított a Hegyvidéki Önkormányzat és a Szent János Kórház. Az Egészségesen a Hegyvidéken – Szabadegyetem évadnyitó előadásán dr. Molnár László főorvos a leggyakrabban előforduló bőrbetegségek kialakulásáról és a megelőzés lehetőségeiről tájékoztatta az érdeklődőket a MOM Kulturális Központban.

Keleten azt tartják, hogy egyszerűbb megelőzni a tüzet, mint eloltani. Fokozottan igaz ez a bőrbetegségekre, amelyek kialakulásában a kiváltó ok mellett a hajlamnak is komoly szerepe lehet, ezért a prevenció során ezt a kettősséget mindenképpen figyelembe kell venni.
Jó példa erre a lábszárfekély, amelynek kialakulása az életmód és a munkaköri ártalmak mellett az örökletességre vezethető vissza. A betegség súlyosbodása azonban egyszerűen megelőzhető, a prevenció ilyenkor gyakorlatilag nem jelent mást, mint az érfalakat kívülről megtámasztó kompresszió – egyszerű fásli vagy gumiharisnya – alkalmazását.
Szintén elkerülhető az egyébként sűrűn előforduló orbánc, amit a sztreptokokkuszon kívül akár a lábujjak közötti gombásodás is okozhat. Akinél már jelentkeztek a tünetek, mindenképpen vizsgáltassa ki magát, és soha ne hagyja kezeletlenül még a legkisebb hámhiányt sem. Utóbbira a legegyszerűbb megoldás a betadinos ecsetelés, ugyanakkor a már meglévő orbáncot kizárólag orvos kezelheti.
A hámsérüléseken keresztül támad a makacsul viszkető ótvar is. Jellemzően az orrból indul ki, ezért a nátha miatti orrfolyáskor érdemes fertőtlenítő kendőt használni az érintett felületen. Az ótvar rendkívül gyorsan terjed, szóródása esetén azonnal orvoshoz kell fordulni.
Hasonlóan viselkedik az immunrendszerre rendkívül károsan ható „E”-k, állagjavítók és ételszínezékek túlzott bevitelével kapcsolatba hozható atópiás dermatitisz (szárazbőr-szindróma), ami elsősorban a gyerekeket támadja meg. Ez a fajta veleszületett érzékenység általában a serdülőkor után magától elmúlik. A szárazbőr-szindróma megjelenése egyébként is elkerülhető, ennek feltétele a műszálas ruhák és az ülőfürdő elhagyása, a bőr folyamatos zsírozása, hidratálása, illetve a szappan használatának visszafogása.
Rendszerint valamilyen anyagérzékenység – mosópor, cement, liszt, vegyszer – okozza a felnőttkori, szerzett ekcémát. A kivizsgálás éppen ezért a lehetséges allergénekre összpontosít, ha megvan a „bűnös”, lényegesen egyszerűbbé válik a védekezés és a megelőzés.
Egyre nagyobb problémát jelent a melanoma: ötven évvel ezelőtt Magyarországon alig 220 esetet regisztráltak, ma 22 ezer betegről tud az egészségügy. A megelőzés érdekében panaszmentesség esetén is évente legalább kétszer ajánlatos ellenőriztetni az anyajegyeket, az időben kimutatott elváltozás ugyanis gyógyítható. Mindenképpen orvoshoz kell fordulni, ha az addig szabályos anyajegy kiemelkedik, növekszik, sötétedik, vagy a széle csipkésedni kezd. A melanomához hasonló korkép a basalioma, ami szintén bőrrák, de nem szóródik, és műtéti úton nagy biztonsággal kezelhető.
Nyáron a vékony ruházat vagy a napernyő legfeljebb 15 faktoros védelmet jelent, ezért szükséges a fényvédő szerek használata. Olyan krémet kell választani, amelyik az UV-A és az UV-B sugárzás ellen is hatásos. Ha több időt szeretnénk a napon tölteni, először az ötvenes, aztán a harmincas, végül a tizenötös faktorú krém használata javallott, 11 és délután 3 óra között pedig egyáltalán ne tartózkodjunk a szabad ég alatt! Ne feledkezzünk el a megfelelő minőségű napszemüvegről sem, a melanoma ugyanis a szemben is kifejlődhet!

em.

A szabadegyetem következő előadásán, február 23-án a nőgyógyászati betegségekről esik szó. Az előadást követően bioétel-kóstoló várja a résztvevőket.