Százéves fővárosi házak

Önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával Budapest100 elnevezéssel programot szerveztek a százéves fővárosi épületek köszöntésére. A program elindítója az OSA Archívum volt, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.
Tavaly áprilisban ötven budapesti épületben (a lakóházak mellett egészségügyi, szociális és oktatási intézményekben) látták vendégül az ott lakók az érdeklődőket. Nem várt lelkesedés övezte a kétnapos rendezvényt, városszerte közel 17 ezer kíváncsi városlakó fordult meg a házakban (lakásokban, műtermekben, padlásokon).
Mindez, valamint a 2012-ben százéves házak spontán jelentkezései arra ösztönözték a szervezőket, hogy folytassák munkájukat, szeretnék, ha április 21–22-én minél több idén százéves budapesti épület mutatkozna be az érdeklődőknek. Jelenleg 260 olyan épületről tudnak, amely a századik születésnapját ünnepli ebben az esztendőben, de a lista korántsem teljes, biztos, hogy bővítésre, kiigazításra szorul – ehhez is várják az érintettek segítségét. A felkutatott születésnaposok listája megtalálható a program honlapján (budapest100.hu/epuletek/2012). A jelenleg rajta szereplő hegyvidéki házak: Alma utca 9., Márvány utca 32., Ráth György utca 24., 26., 30., 40. és 42., Városmajor utca 59/b.
A bemutatkozás legegyszerűbb formája – egyúttal a Budapest100 programhoz való csatlakozás feltétele is –, hogy az április 21–22-i hétvégére a lakók tegyék lehetővé házuk bejárását, vagyis legyen nyitva az épület, és bárki körbenézhessen benne. Emellett jó lenne, ha a lakók valamilyen, akár csak jelképes formában megajándékoznák születésnapos házukat. Ha például közös munkával elkészülne valami az épületekben: újrafestenék a korlátokat, rendbe raknák a postaládákat; vagy történne valami szokatlan: zene, alkalmi kórus szólna, filmeket vetítenének, főznének az udvaron és így tovább.
„A Budapest100-hoz bárki csatlakozhat, akinek van kedve a következő hónapokban együttműködni és közösen tervezni velünk – áll a szervezők felhívásában. – Nem kizárólag a jó karban lévő épületeket, vagy a műemlékeket szeretnénk megmutatni a közönségnek. A program épp annyira szól a valamikori Budapestről, mint a mairól, a gyakran elhanyagolt, a felismerhetetlenségig szétszabdalt házakról. Közös gondolkodást kezdeményez a megújulásról, összetartó lakóközösségek születését ösztönzi.”
A lakók, lakóközösségek e-mailben jelentkezhetnek: budapest100@kek.org.hu.

(s.)