Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Itt_maradt_kozottunk1

"Itt maradt közöttünk"

Rábai Miklós az eredeti, gyűjtött néptáncokból kiindulva készítette műveit, és többféle műfajban állította ezeket színpadra: női karikázók, férfi legényes táncok, balladafeldolgozások, táncszvitek koreográfiái fűződnek a nevéhez. Egy új műfajt is meghonosított Magyarországon, az úgynevezett trióst, amelyben a zenekar, az énekkar és a tánckar közös szerepeltetésével nagy formátumú előadásokat állított színpadra.
„Modernt, magyart, európait” – vallotta. A magyar nemzeti táncjáték megteremtéséért dolgozott, az ő javaslatára indult meg az Állami Balettintézetben a hivatásos néptáncosképzés. Munkásságáért Kossuth-díjjal tüntették ki, és Érdemes művész címet kapott.
A neves táncművész a Hegyvidéken élt, lakóházának falán nemrég emléktáblát avattak tisztelői. Az ünnepségen jelen volt a családot képviselő Rábai Miklósné, Timár Sándor koreográfus, a XII. kerület díszpolgára, Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész és Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetője.
"Ahhoz, hogy a jelen értékeit meg tudjuk becsülni, elengedhetetlenül fontos, hogy tisztában legyünk múltunkkal, és hogy mindnyájan tudjuk, közvetlen környezetünkben milyen jelentős események zajlottak, kik éltek itt, mit alkottak, tettek hazánkért" – mondta avatóbeszédében Fonti Krisztina alpolgármester.
Mihályi Gábor szerint Rábai Miklós „harmincnyolc éve távozott, és mégsem, mert szellemisége itt maradt közöttünk, a maradandót alkotni tudó ember kortalan példájaként. A néphagyomány megkerülhetetlen eszközként, de soha nem célként jelent meg feldolgozásaiban.” A művészeti vezető kihangsúlyozta, hogy Rábai a kor szűkös lehetőségeinek dacára alkotott különlegeset, életműve az egyetemes magyar táncművészet része.
Rábai Miklósné fontosnak tartotta elmondani, hogy műveiben Rábai Miklós a magyar nép lelkületét ábrázolta – és mára ismét szükségessé vált nemzeti emlékezetre tanítani a fiatalokat. A Fodor utca 2/b falán felavatott emléktáblát a Hegyvidéki Önkormányzat nevében Fonti Krisztina, illetve Mihályi Gábor és az emléktábla felállítását kezdeményező Komlóssy család koszorúzta meg.
Rábai Miklós 1971-ben lett az Állami Népi Együttes igazgatója. Működése alatt az együttes hét koncertprogramot mutatott be, ezek többségét ő maga koreografálta. Együttese öt világrész több mint harminc országában lépett fel. Koreográfiáiról számos filmfelvétel készült, a Magyar Televízió portréfilmet forgatott róla Egy óra Rábai Miklósnál címmel.

Itt_maradt_kozottunk2AI.