Koztereken_allo_szavak

Köztereken álló szavak

Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész a közelmúltban vette át a Magyar Újságírók Szövetsége Kerényi Jenő-díját. „Életművéért, fél évszázados humanista szemléletű, felemelő életörömet sugárzó alkotómunkájáért” – olvashatjuk az indoklásban, ami a felsorolással is csupán egy-egy részletét tudja kiemelni a Hegyvidéken élő művész egyetemes érvényű munkásságának. Varga Imrével óbudai kiállítóházában beszélgettünk, más művei mellett Szent Istvánja, Radnótija, Károlyija és fej nélküli katonája társaságában.

Életművéért kapta legutóbbi díját. Meg tudja mondani, hány szobra van?

– Nem. Kérdés, hogy mit nevezünk szobornak. Ami köztéren felállított, az úgy százötven és kétszáz között van Magyarországon, és olyan harminc-harmincöt külföldön.

Szobrai úgy „élnek” a köztereken, mintha az lenne a legtermészetesebb létezési formájuk. Még akkor is, ha adott esetben az a hely szokatlan egy szobor számára, mint például Liszt kihajoló alakja a pécsi püspöki palota erkélyén…

– …amire 1981 óta csak nemrég írták rá, hogy én csináltam.

Vannak olyan művei, amelyekhez erősebb az érzelmi kötődése?

– Hivatásos szobrász vagyok, s mint ilyen, minden megrendelésnek eleget tudok tenni. Az, hogy munka közben mi jár a fejemben, vagy a szobrom modellje fejében, vagy akár nekem milyen kötődésem, közöm van az ábrázolt alakhoz, sosem számít. A mű, a hozzá való viszonyulásom nem függ attól, hogy kit ábrázol.

Meddig van köze az alkotásához?

– Mindvégig. A mű nem születik, hanem a művet szülik – de úgy kell kinéznie, mintha született volna. Hogy el lehet-e őket engedni? Nézze, nekem ezek a szobrok a szavaim. Ha most körülnéz, amit itt lát, mind egy-egy szó, egy-egy mondat. Minden kimondott szavunkhoz közünk marad. Nekem ez a nyelvem. Olyan, mint az epigramma, az is akkor van kész, amikor kinyomtatják. A művészi üzenetek sokféle megközelítésben tálalhatók, de ezek az utak nincsenek kitáblázva.

Károlyi-emlékműve az elmúlt időszakban sokat szerepelt a sajtóban, ennek különböző léptékű modelljei itt, Óbudán is láthatók… Hozzá hogyan kötődik?

– Nagyon nehéz egy ilyen kérdésre politikai felhang nélkül válaszolni. Különbséget kell tenni a műtárgy és az ábrázolt alak között. Ami azt az időszakot illeti, az egyetlen politikus, akinek a gondolatait a mai napig tisztelem, Jászi Oszkár, a Károlyi-kormány nemzetiségi ügyekkel megbízott tárca nélküli minisztere. Az ő elképzelése a Habsburg-monarchia megmentéséről az volt, hogy önálló nemzeti államokat kell államszövetséggé egyesíteni, a területi követeléseket pedig ezen a szövetségen belül rendezni – erről sokat írt Károlyinak is.

A szobor mégsem Jászit ábrázolja…

– Mert Károlyi özvegye volt az, aki az akkori kormány engedélyével felkért az emlékmű elkészítésére. Számtalan körülményt figyelembe kellett venni munka közben. Károlyi a születésétől kezdve szerencsétlen ember volt, nyitott szájpadlása miatt már gyerekként sokat gúnyolták, később mindenkit, aki csak csúnyán nézett rá, az „ugató grófra”, párbajra is hívott. Fizikai adottságai ellenére is első számú politikai vezető lett – s talán éppen ebben rejlett a tragédiája: vállalt egy sorsot, amit nem kellett volna. Ezt az embert az elkeseredettségével és egyben a határozottságával kellett megjelenítenem. Csoszogó léptű, beesett arcú férfit, aki belebukott abba, amit vállalt. Ebből eleinte volt vitám az özveggyel, aki szívesebben látta volna viszont daliaként a férjét, s még Aczélt és Kádárt is magával hívta, hogy változtatásra bírjanak, de néhány évvel később egy fogadáson mégis ezt mondta: „látja, magának igaza volt, azt mondják nekem, hogy ez a legjobb emlékmű Európában”. Remélem, az új helyén is méltóképpen állítják majd ki…

Voltak olyan művészek, akiket a mesterének tekint?

– Mindenkit. Michelangelót, a görögöket, egyiptomiakat. Nézze csak meg a fennmaradt műveket! Léptékpontosan faragtak ki tizenhat méteres szobrokat – ők aztán tényleg tudtak valamit!

Mások művei közt van kedvence?

– Mások szavaiból válasszak kedvencet? Ki mondja szebben, hogy reggel, piros vagy szerelem? Mindegyik mond valamit, és amit mond, azt megértem, s ha szépen mondja, szeretem.

Dolgozik most valamin?

– Egy szobrász akkor is dolgozik, amikor látszólag nem csinál semmit. Egyfolytában jár az agyam, új dolgokat találok ki. Nagyon jól érzem magam ebben a közegben. Sok olyan történt az életemben, ami pillanatnyilag az előnyömre szolgál, szerencsésnek mondhatom magam, meg vagyok elégedve ezzel a kis majdnem kilencven esztendőmmel. Hálával gondolok a tanáraimra, mert mindig olyanokkal akadtam össze, akik engem tanítottak: nem általános halandzsát akartak a torkomon lenyomni, hanem hozzám szólóan oktattak, neveltek. Nem az ideáljaim voltak ők, de sokat tanultam tőlük. Olyan életet éltem, mint ebben a miliőben bárki, hisz' ugyanazokat az írókat, költőket olvastuk, ugyanazok a hatások értek. S még mielőtt megkérdezné: hatvan éve élek a Hegyvidéken. Látom, hogy folyamatosan változik, fejlődik a kerület. Nagyon jól érzem itt magam.

Antal Ildikó

Varga Imre Siófokon született 1923. november 1-jén. Pátzay Pál és Mikus Sándor tanítványaként diplomázott a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban. Első egyéni kiállítását 1967-ben rendezte Budapesten. 1972-ben a Tihanyi Múzeumban nyílt gyűjteményes tárlata, ettől kezdve Európa majdnem minden rangos képzőművészeti eseményén részt vett munkáival. 1973-ban Kossuth-díjat kapott, 1982-ben Herder-díjjal tüntették ki. Az Európai Akadémia tagja. 1983 óta állandó kiállítása működik Óbudán, a Laktanya utcában. A francia kormány 1989-ben a Művészetek és Bölcsészettudományok Érdemrendjének Parancsnoki jelvénye kitüntetést, az olasz köztársasági elnök 1996-ban az Olasz Köztársasági Érdemrend lovagi keresztjét adományozta neki. Hazai és külföldi tereken, templomokban, középületekben mintegy 300 alkotását helyezték el. Szobrai állnak Belgiumban, Franciaországban, Lengyelországban, Németországban, Norvégiában és Izraelben.


„Ahány műve, annyi arca van. És mindegyik hiteles, mert azonosult a feladattal, szobrászati témájával. A művel. Prométheuszként lázadó ember. Radnóti Miklósként megpróbáltatások tűrésében bizakodó. Károlyi Mihályként bölcs kompromisszumok rokkantja. Szent Istvánként akarat és hit megtestesítője. Raoul Wallenbergként gonosszal szembeforduló kétséges sorsú győztes. II. Rákóczi Ferencként európaiságunk képviselője. Szent Gellértként mártír, a kereszténység elkötelezettje. II. Szilveszterként tudás és hatalom ötvözője” – írja a művész nyolcvanadik születésnapjára készült album, a Varga Imre világa szerzője, Harangozó Márta.