A_siker_az_ha_megbiznak_bennem

„A siker az, ha megbíznak bennem”

„Tizenhét évig dolgoztam ifjúsági védőnőként a Budai Középiskolában, ez idő alatt évente közel ezerötszáz diákkal találkoztam. Arra vagyok a legbüszkébb, hogy sokan megosztották velem a titkaikat, félelmeiket, ami számomra mindennél többet jelentett” – vallja Csőke Béláné, aki a Semmelweis-napon Polgármesteri elismerő oklevelet vehetett át. A nyugalmazott védőnővel a gyerekekről, a hivatásról és a segítő munkáról beszélgettünk.

Valószínűleg sokan nem tudják, mivel foglalkozik az ifjúsági védőnő. Hogyan foglalná össze a legfontosabb feladatait?

– A szakma szabályai szerint az ifjúsági védőnők az egészségügyi alapellátás részeként, önállóan végzik hivatásukat. Fő feladatunk az egészségvédelem, a betegségek megelőzése, vagyis a prevenció. Ennek része a szűrővizsgálatok megszervezése és lebonyolítása, a tanulók testi, szellemi fejlődésének elősegítése, valamint a tárgyi és személyi higiéné ellenőrzése. Ezeken kívül felvilágosító tevékenységet is végzünk, de ennél sokkal fontosabb, hogy meghallgatjuk a gyerekeket, igyekszünk megoldást találni a problémáikra.

Hivatásként jellemezte a védőnői munkát. Ez azt jelenti, hogy tudatosan erre a pályára készült?

– Azt kell mondanom, hogy igen! Persze ehhez kellett a személyes példamutatás, amit a szülőfalumban, Nagylócon élő nagybátyám védőnőként dolgozó feleségétől kaptam. Az ő hatására jelentkeztem a középiskola elvégzése után az Istenhegyi úton működő Védőnőképző Intézetbe – ma ezen a helyen van az osztrák iskola –, ahol 1972-ben kaptam diplomát. Ezt követően Vizslás községben helyezkedtem el körzeti védőnőként, majd 1978-ban Salgótarjánba kerültem. Eleinte a kismamákkal, csecsemőkkel foglalkoztam, öt évvel később pedig az akkor induló ifjúsági védőnői hálózatban kaptam feladatot, aminek nagyon örültem, hiszen egy teljesen más munkakört ismerhettem meg.

Mégis Budapestre költözött. Miért hagyta ott a munkáját, s kezdett mindent elölről?

– Nehéz elhatározás volt, azonban a két nagyfiam akkor már Budapesten járt egyetemre, ezért a férjemmel úgy döntöttünk, hogy a harmadik gyerekünkkel mi is a fővárosba költözünk. A Kikelet utcában vettünk egy kis lakást, így lettem hegyvidéki polgár és dolgozó is egyben. Megpályáztam egy megüresedett ifjúsági védőnői állást, így kerültem a mai Budai Középiskolába.

Mennyiben volt más a hegyvidéki feladat a salgótarjánihoz képest?

– A legnagyobb változás az volt, hogy a középiskolákban már ebben az időben felmerült a drog, az alkohol és a dohányzás problémája.

Hogyan értesült arról, ha egy diáknak magánéleti gondjai, esetleg életvezetéssel kapcsolatos kérdései akadtak?

– Egyrészt az osztályfőnök küldte hozzám a szerinte problémás gyerekeket, de sokan jöttek maguktól is a védőnői tanácsadásra. A lányok – ők voltak többen – leginkább a fogamzásgátlásról és az egészséges táplálkozásról érdeklődtek, de örömmel mondhatom, hogy ez a kérdés a fiúkat is érdekelte. Dr. Bartók Miklós ifjúsági orvossal konzultáltam a tapasztalataimról, aki minden esetben megtette a szükséges lépéseket.

Mit tapasztalt, hallgatnak a gyerekek a védőnőre?

– A mai fiatalok az internetnek köszönhetően szinte már mindent tudnak a rájuk leselkedő veszélyekről, a baj az, hogy azt hiszik, velük semmi rossz nem történhet. Ezért fontosak a beszélgetések, mert ilyenkor lehetőség van arra, hogy szembesítsük őket a valósággal. Ez általában hatékonynak bizonyul, a többség gyorsan megnyílik és elmondja, ha cigarettázik, esetleg alkoholt fogyaszt, vagy kipróbált valamilyen drogot. Nagy siker volt számomra, hogy a diákok megbíztak bennem, és segíteni tudtam nekik.

A mentálhigiénés feladatok mellett az iskola-egészségügy mely területeivel foglakozott?

– Munkám legnagyobb részét a különböző egészségügyi szűrővizsgálatok tették ki, hiszen az iskola valamennyi tanulója minden évben részt vesz valamilyen vizsgálaton. A mell- és a hererák elleni küzdelem keretében előadás-sorozatot tartottam a gyerekeknek, akik az önvizsgálatot is begyakorolhatták. Sokan azt gondolják, hogy gyermekkorban ez még felesleges – sajnos ennek ellentmond, hogy a hererák nagy százalékban a tizenhét–negyven év közötti férfiak betegsége.

(Kn.)