Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Tovabb_epitketik_a_KRA1

Tovább építkezik a KRA

Egyre sikeresebb a Központi Röplabda Akadémia és a Hegyvidék Sportegyesület közös sportiskolai programja, a kerületi gyerekekkel megerősített utánpótláscsapatok szép eredményeket érnek el az országos bajnokságokban. Jól szerepel a nagycsapat is, az Aluprof a hetedik helyen zárta a profi liga rájátszását.

A XII. kerületben alakítja ki utánpótlásbázisát a Központi Röplabda Akadémia (KRA), amely a Németvölgyi és az Arany János iskolára építve elindította a Budai Iskolai Röplabda Programot. A kezdeményezés sikerét jelzi, hogy április végén a TF nagytermében már az első tornát is megszervezték – közel háromszáz gyerek részvételével. Ennek is köszönhető, hogy azóta közel két tucat iskolával állnak kapcsolatban, így a 2012–13-as tanévtől kezdve már három-négy hétvégi torna szerepel a TFSE–KRA naptárában.
Hegyvidéki tehetségekből szerencsére nincs hiány, az akadémia utánpótláscsapatai valamennyi korosztályos bajnokságban a mezőny első felében végeztek. A minik az országos kupában hetedikek lettek, a serdülők a hatodik helyet szerezték meg, míg a gyermek- és ifjúsági csapatok a dobogó harmadik fokára állhattak fel. A 2007-es megalakulás óta most először szerzett bajnoki érmeket a TFSE–KRA!
A KRA-ra épülő Aluprof–TF juniorcsapata egy sérülés és kisebb nehézségek után sajnos lemaradt az országos hatos döntőről, azonban az év végére összeállva a hetedik helyet szerezte meg a bajnokságban. Hetedik lett a felnőttcsapat is, amely a rájátszásba kerüléssel túlteljesítette az idei évre kitűzött célokat, egyben megalapozta a következő esztendőkre szóló, lényegesen merészebb terveket.
A csapatnál személyi változás is történt, a vezetőedzői teendőket a klub vezetősége Hollósy Lászlóra bízta. Megújulhat a keret is, ha minden a terveknek megfelelően alakul, olyan fiatal, több évig együtt tartható társaság jöhet össze, amely a következő bajnokságban vagy a kupában bekerülhet a legjobb négy közé, illetve esélye lesz a nemzetközi szereplés kiharcolására.
Ehhez hozzájárul az utánpótlásprogram folytatása, a sportiskolai rendszer keretében megrendezett tehetségkutató tornák szervezése, valamint a már működő akadémiai rendszer továbbfejlesztése. Szeptembertől még több kerületi iskolában tartanak tehetségkutató toborzókat, ami a remények szerint segíti majd, hogy a követező esztendőkben valamennyi KRA-s csapat bejusson az országos bajnokságok hatos döntőibe.Tovabb_epitketik_a_KRA2

-ály