Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez

Könnyű nyári estebédek

Nyári estéken nagyon jól tud esni egy-egy ízletes sült zöldségekkel, esetleg egy könnyű desszerttel megkoronázva. Erre gondolva adunk ezúttal ötleteket gyorsan elkészíthető fogásokhoz.

Haltekercs fokhagymás vajjal

Szálka és bőr nélküli halat válasszunk, legjobb, ha 80 deka afrikai harcsát, fogast, tengeri halat vagy magyar harcsát vásárolunk. A halhúst leöblítjük, és vágódeszkára fektetve először 5-6 egyforma szeletre vágjuk. A vaskosabb szeleteket lapjában bevágjuk, kihajtjuk, és enyhén kiverjük mindegyiket. Az így létrejött, nagyjából egymáshoz hasonló, téglalap alakú halszeleteket sózzuk, enyhén meghintjük őrölt fehér borssal, és félretesszük.
Amíg „pihen” a halunk, addig 5 zúzott fokhagymagerezddel kikeverünk 15 deka vajat (lehet margarint is), fél csokor frissen aprított petrezselyemzöldjével fűszerezzük, és ízlés szerint sózzuk. A krémet a halakra kenjük, és feltekerjük a halszeleteket. A végeit fogvájóval összetűzzük, nehogy sütés közben kifolyjon a töltelék. Ekkor 8 deka finomlisztbe, 3 felvert tojás és 1 deci tej keverékébe, illetve 9 evőkanál zsemlemorzsába forgatjuk, de ajánlatos a két utolsóban újra meghempergetni, mert a dupla bunda meggátolja, hogy a töltelék kicsorogjon.
Közepesen meleg kb. 2 deci olajban 7-8 percig sütjük, majd papírtörlőre szedve lecsöpögtetjük. Gyorsan elkészítjük azt a tejszínes kapormártást, amivel tálaláskor körülöntjük. Felaprítunk 2 csokor friss kaprot, és fedő alatt, 7 deka vajon vagy margarinon megfuttatjuk. Levesszük a fedőt, 1 púpozott evőkanál liszttel meghintjük, néhány percig pirítjuk, majd a tűzről lehúzva belekeverünk 2 deci tejszínt, egy kevés sót, végül fél citrom kifacsart levét.
Ehhez a kellemes fogáshoz egy pohár 10-12 fokosra behűtött kétéves csopaki rizlinget érdemes megkóstolni!Konnyu_nyari_estebedek1

Borjústeak paradicsomos, bazsalikomos mártással

Nem vitás, a valódi steak elsőrangúságának titka az, hogy bélszínből legyen, ám a hátszín is megteszi, hiszen azt is kiválóan elő lehet készíteni. Vásároljunk valamelyikből 60-65 dekát, és nyolc kisujjnyi vastag szeletre vágjuk fel. Sózzuk, durvára őrölt fekete borssal borsozzuk, és öntsük le 1 deci olajjal, forgassuk meg, hogy a húsok mindkét oldalát érje, majd tegyük félre, amíg a mártás elkészül.
Blansírozzunk, vagyis forrásban lévő vízbe egy pillanatra dobjunk bele 2-3 szem közepes, keményebb húsú paradicsomot, és nyomban húzzuk le a héjukat, majd negyedeljük el, és vágjuk még kisebb cikkekre. Ezután 2-3 centisre metéljünk fel 10 deka ceruzababot (zöld színű zöldbab), és főzzük meg félpuhára, roppanósra enyhén sós, bő vízben. Leszűrve adjuk a paradicsom mellé.
Aprítsunk fel 1 kisebb fej megtisztított vöröshagymát, adjunk hozzá 1,5 deci száraz fehérbort és ugyanennyi leszűrt húslevest (lehet leveskockából is), főzzük fel a borral és a levessel, szórjuk bele a paradicsomot, a babot, majd fél csokor (ha nincs, 1 evőkanálnyi szárított) frissen aprított bazsalikomot. Néhány percnyi gyöngyöző forralás után sózzuk, borsozzuk. Kedvünkre ízesíthetjük citromlével is. Ameddig a steaket grillezzük, hagyjuk kihűlni a zöldségeket a saját levükben.
Drótkefével dörzsöljük le 1 kilogramm újburgonya zsenge héját, vágjuk fel hosszanti cikkekre, és besózva dobjuk rá 1,5 deci olajra egy tepsiben. Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt ropogósra sül.
A felforrósodott grill rácsára sorakoztassuk az olajból kiemelt steakeket, és kb. 3-4 percig grillezzük mindkét oldalukat. Mire egy tálra válogatjuk a leszűrt zöldségeket, a tepsis újkrumplit, éppen piros-rácsosra pirul az ízes steak. Leginkább egy pohár jól lehűtött, 12 fokos, száraz fehérbor illik hozzá!Konnyu_nyari_estebedek3

Töltött őszibarack

Forrásban lévő vízbe egy pillanatra belemártunk 4 szem érett, ép, de nem teljesen puha őszibarackot. Óvatosan, nehogy megfőzzük! Nyomban leöblítjük hideg vízzel, meghámozzuk, hosszanti irányban felezzük, kimagozzuk. A felezett barackokat a hátukra fektetjük, és meglocsoljuk 8 evőkanál barackpálinkával, majd két-három órára hideg helyre – a legjobb, ha hűtőszekrénybe – tesszük.
Ezalatt 3 evőkanálnyi tejszínt összekeverünk 3 evőkanál cukorral, fél csomag vaníliás cukorral és egy púpozott kiskanál étkezési keményítővel. Állni hagyjuk kb. 40 percig. Addig kikaparunk egy vaníliarudat, és felfőzzük 2 deci tejszínben, forrás után azonnal kiemeljük.
A keményítős-tejszínes masszát apránként, kevergetve hozzáadjuk a vaníliás tejhez, egy pillanatra újból összeforraljuk. Hagyjuk, hadd hűljön. Közben 1 tojássárgáját összekeverünk 3 evőkanál vízzel, hozzáadjuk az immár langyos krémhez, óvatosan összeforgatjuk, majd a krémet nagyobb, mélyebb tányérkákba osztjuk el, és mindegyikbe egy felezett őszibarackot ültetünk.
Harminc deka lecsumázott epret (lehet málna is) összekeverünk 1 citrom lereszelt héjával, és pürésítjük. Ezzel a pikáns gyümölcspürével töltjük meg a barackmagok üregét.
Tippek:
friss őszibarack helyett befőttet is használhatunk, de a nektarin is megfelel ehhez csemegéhez. Még finomabb, ha 5 deka mazsolával és 1 evőkanál mandulapehellyel (készen kapható) hintjük meg a krémet és a töltelék tetejét.Konnyu_nyari_estebedek2

JAM