Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Lappantyuk_a_konyvtarban

Lappantyúk a könyvtárban

Idén lenne kilencvenéves Nemes Nagy Ágnes. A megannyi nagy sikerű gyermekvers szerzőjének tiszteletére rajzversenyt hirdetett hegyvidéki gyerekeknek az Ugocsa utcai könyvtár. A pályázat témájaként egy Magyarországon fészkelő, ritka, alig huszonhét centiméteres, barnás-szürkés éjszakai vándormadár, a lappantyú szolgált, amelyet a Látom, látom című versében énekelt meg a költő. A kiírás szerint nem csupán az apró madarat rajzolhatták, vagy festhették le az ifjú művészek, hanem ha kedvük tartotta, a költeményben leírt vadászatot is megörökíthették.
A felhívásra a Németvölgyi Általános Iskola, a Városmajori Gimnázium és Kós Károly Általános Iskola, a Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola, a Jókai Mór Általános és Német Nemzetiségi Iskola, az ELTE Gyakorló Általános és Középiskola, a Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola, a Budai Rajziskola és a Virányos Általános Iskola, valamint három kerületen kívüli intézmény diákjai összesen kétszáznegyven pályamunkát küldtek be, ami a könyvtár pályázatainak történetében az egyik legnagyobb sikert jelenti.
A képek bírálatában a pályázatot megszervező és lebonyolító Mátray Klementina gyermekkönyvtáros munkáját Kisberecz Judit iparművész segítette. A rajzok és festmények mellett akadt néhány különleges alkotás, köztük egy papírmasé madár, amelynek készítője, a 3. osztályos Bánszky Zita különdíjat kapott. A beérkezett alkotások nagy számára tekintettel a zsűri végül korosztályonként első, második és harmadik helyezéseket, valamint különdíjakat is kiadott, így az ünnepélyes eredményhirdetésen összesen negyvenhárman vehettek át ajándékokat, a legszebb, legérdekesebb képeket pedig kiállították.
Annak sem kell azonban elkeserednie, aki ezúttal nem került a díjazottak közé, ugyanis még lehet jelentkezni a könyvtár hagyományos, Ketten írtuk című meseíró és illusztráló pályázatára. A feladat ezúttal is izgalmasnak ígérkezik, hiszen a vállalkozó kedvű kerületi gyerekek lehetőséget kapnak arra, hogy saját elképzelésük szerint fejezzék be, illetve illusztrálják Finy Petra kifejezetten erre az alkalomra írt meséjét. A pályázattal kapcsolatban Mátray Klementina ad további felvilágosítást az Ugocsa utcai könyvtárban.

(mi.)