Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Nyaron_nyarson

Nyáron nyárson

Aligha van élvezetesebb foglalatosság a nyár esti grillezésnél, nyárson sütésnél. A frissen sütött húsok, pecsenyék ízesítésének ezernyi módja ismeretes, ezek között rangos helyet foglal el a pácolás. Ezúttal egy gyümölcsecetes húst ajánlunk.

Málnaecetes csibe gombanyárssal

Két kisebb, konyhakész csirkét veszünk, egyenként kb. 70-80 dekásakat, és félbevágjuk őket. A belsőségeket, májat, zúzát, szárnyvégeket, hátat különválasztva lefagyasztjuk, jók lesznek egy későbbi gyenge csirkelevesbe. Ezután szabályosan feldaraboljuk őket, a combokat, püspökfalatokat, melleket kedvünk szerint sózzuk, majd félretesszük, amíg kikeverjük a pácot.
Ehhez 1,5 deci 6%-os málnaecetet használunk, 1 deci félédes fehérborral és 0,5 deci olívaolajjal alaposan kikeverve. Hozzáadunk 2 szál vaskosabb újhagymát (ha nincs, lehet lilahagyma is), felkarikázva, pár csepp citrommal savanyítva, 1 evőkanálnyi friss, felaprított bazsalikommal – lehet szárított is, de akkor csak csapott evőkanálnyi legyen ­– és 1 mokkáskanál őrölt fekete borssal fűszerezve. Ezt az ízes pácot ráöntjük a csirkedarabokra, amelyeket közben egy mélyebb tálba helyeztünk. A húsokat fóliával befedve egy éjszakán át a hűtőben érleljük.
Másnap, amikor kivesszük, megtisztítunk 40 deka közepes csiperkegombát, és egészben hagyva 20 percre beletesszük a húsok mellé, a málnaecetes pácba. Utána a pácból kiemelt, lecsöpögtetett csirkehúsokat, a bőrös részeikkel lefelé fordítva, közepesen előmelegített grillrácsra fektetjük. Pár perc sütéssel épp csak megkapatjuk mindkét oldalukat. Lefedjük, amire tökéletesen megfelel egy kisebb lábas, vagy egy rozsdamentes fém salátástál. A szárnyasokat kb. 25-30 percig sütjük, közben meg-megforgatjuk és sűrűn kenegetjük a páclével.
Amíg pirulnak, a gombákat lecsöpögtetve, ötösével, kihegyezett hurkapálcikákra tűzzük fel, és óvatosan megsózva a csibedarabok mellé fektetjük. Figyelem, mindössze 8-10 perc alatt megpirulnak!
Megmosunk és elfelezünk 2 szem körtét. Kikeverünk egy könnyed, 1 kiskanál mézből és 1 kiskanál olajból álló keveréket. Kivágjuk a gyümölcsök magházát, és megforgatjuk őket a málnaecetes pácban. Kiemelve megkenjük a mézes olajjal, és a csirke meg a gomba mellett többször megforgatva 10 percig sütjük. Mire készre pirulnak a körték, a pecsenye és a gomba is elkészül. Jól lehűtött, száraz fehérbort ajánlunk mellé, talán kétéves csopaki rizlinget.

-JM-