Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Eletre_kelt_termeszet_es_a_70-es_evek

Életre kelt a természet és a 70-es évek

Az előző év sikerén felbuzdulva immár második alkalommal rendeztek tematikus projektnapokat a Virányos Általános Iskolában. Már hónapokkal előbb megkezdődött a csapatmunka, a gyerekek osztályonként, illetve kisebb csoportonként dolgozták fel a számukra kiosztott feladatot. Természetesen akadt segítségük is, hiszen a felkészülési időszakban a tanórákon a pedagógusok kiemelten foglalkoztak az adott témával.
A legkisebbek az iskola tornatermében megrendezett színpadi műsorban adtak számot munkájuk eredményéről. Az első osztályosok egy csoportja népi körjátékokat mutatott be, gyermekdalokat énekelt, egy másik társaság tavaszi táncfantáziával fűszerezte rövid irodalmi összeállítását, aminek fontos része volt a látványos öltözet és díszlet. Akadt olyan osztályközösség, amelyik a magyar népi hagyományokra és irodalmi alapokra építette műsorát: a téltemető kiszézés, a tavasz jeles ünnepei – húsvét, anyák napja – kapták náluk a főszerepet.
A természet tavaszi ébredését rövidke verses mesék és versrészletek elevenítették fel, a szavalatok alatt pedig megjelentek a legjellemzőbb tavaszi virágok, felébredtek az erdő állatai, a szél és a méhecskék beporozták a növényeket, a fák pedig boldogan nőttek az égig. Eközben az emberek sem tétlenkedtek, gondozták a földeket, szépítették a kerteket, megtartották ünnepeiket, amelyek közül az utolsó ezúttal a gyermeknap volt. A másodikosok népviseletbe öltözve, a saját maguk által készített díszletek között énekeltek, táncoltak, meséltek, majd a legkisebbekkel közösen egy kreppszalagokkal feldíszített májusfát állítottak fel az udvaron.
A felsősök az iskola különböző helyszíneit alakították át a hetvenes évek mintájára, hogy így mutassák be az évtized jellegzetességeit. Volt divatbemutató, filmvetítés valamint sportkiállítás, míg a zeneteremben a korszak meghatározó magyar és nemzetközi zenekarainak, illetve énekeseinek legismertebb számait hallgathatták meg a gyerekek, akik a korszak hangulatát megidéző táncbemutatóval örvendeztették meg a nézőket.

em.