Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Jotekonysagi_delutan

Jótékonysági délután

A tragikus sorsú színművész, Bajor Gizi híres volt arról, hogy amivel csak tudta, segítette barátait, ismerős és ismeretlen művésztársait. Születésnapja (1893. május 19.) alkalmából a róla elnevezett színészmúzeumba hívta jótékonysági rendezvényre a művészetek barátait az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet.
A Bajor Gizi Színészmúzeum – mint arról már lapunkban többször megemlékeztünk – Gobbi Hilda lelkes szervezőmunkájának köszönhetően jött létre. Az intézmény a megalapítása óta helyszűkével küzd, így a gyűjtemény rendkívül gazdag anyagának csak a töredékét mutatja be, számos fontos évfordulóról nem tud megemlékezni – hangzott el az adománygyűjtő majálison, ahol kiderült: a belépőjegyek árából és a Bajor Gizi fotóinak árverezéséből befolyó összeggel a tervek szerint az alagsor helyiségeinek felújítását végzik el, ezzel növelve a későbbi időszaki kiállítások bemutatóterét.
A kezdeményezéshez számos színház és társulat csatlakozott. Neves művészek vállalták, hogy egy-egy verssel, dallal, monológgal járulnak hozzá a jótékonykodáshoz és az intézmény népszerűsítéséhez. A kellemesen napos vasárnap délutáni műsorban többek között Bálint András, Dunai Tamás, Détár Enikő, Rékasi Károly, Novák János, Katona János, valamint a Pesti Magyar, a Centrál, a József Attila, az Új és a Kolibri Színház fiatal művészeinek produkcióit élvezhette végig a közönség. A szervezők lehetővé tették azt is, hogy a tisztelt publikum kedvezményesen vásárolhassa meg a nyári színházjegyeket, fesztiválbelépőket, illetve a különböző társulatok jövő évadra szóló bérleteit.

J. E.