Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Ketlabuak_negylabuak_sot1

„Kétlábúak, négylábúak, sőt…”

Sajdik Ferenc grafikus, karikaturista, rajzfilmrendező szellemes alkotásaiból látható válogatás a Barabás Villában. Fonti Krisztina alpolgármester is arra hívta fel a figyelmet a kiállításmegnyitón, hogy Sajdik munkáiból árad a vidámság, a derű.
„Sokunk gyerekkorát végigkísérték az ő mesefigurái, akikre szeretettel emlékezünk vissza – mondta. – Bár a mai, modern animációs filmek lázba hozzák a gyerekeket, mégis szívesen nézik a Sajdik-alkotásokat, életük fontos szereplői Pom Pom, Picur, Festéktüsszentő Hapci Benő és társaik. Ezek a rajzfilmek azért is értékesek, mert szülői felügyelet nélkül nézhetik a gyerekek, nem kell attól tartani, hogy káros hatások érik őket. Mindemellett Sajdik Ferenc karikatúráit, illusztrációit, vicclapokban megjelent rajzait is generációk szerették meg, nem titkoltan többen épp e rajzok miatt vásárolták ezeket az újságokat.”
Kernács Gabriella művészettörténész szerint „Sajdik Ferenc igazán fiatal művész, a szónak abban az értelmében, hogy elméje sziporkázó bukfenceket tesz világunk történésein. Rajzain a világ nem olyan, amilyen, hanem amilyen lehetne. Munkái mindig valami lényegeset mondanak ki, nemritkán keserű iróniával” – jelentette ki, és példaként fel is hívta a figyelmet a Havas tájkép csata előtt című képre.Ketlabuak_negylabuak_sot2
Ezen egymásnak rontó huszárcsapatok láthatók, gyönyörű csákók a fejeken, kajla bajuszok úsznak a levegőben, miközben a háttérben várakozik a szanitéc huszár, puttonya tele mankóval, így várja vissza a csatából a majdani „egylábúakat”. A szomorú jelenet mosolyt csal a néző arcára – ebben rejlik talán Sajdik legnagyobb titka.

(a.) 

A „Kétlábúak, négylábúak, sőt…” című kiállítás június 29-ig látható a Barabás Villában (XII., Városmajor utca 44.).