Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Nyolcvaneves_a_Mackos_Ovoda1

Nyolcvanéves a Mackós Óvoda

Az 1930-as évekre a Krisztinaváros és Németvölgy területén jelentősen megnőtt a lakosság száma, ami arra ösztönözte az akkori városvezetőket, hogy a Németvölgyi úton egy iskolának és óvodának otthont adó épületet emeljenek. Így született meg nyolcvan esztendővel ezelőtt a Mackós Óvoda.

Születésnapot ünnepelni gyűltek össze gyerekek és felnőttek májusban a MOM Kulturális Központban: 1932-ben nyitotta meg kapuit az immár nyolcvanéves Mackós Óvoda. Akkoriban három csoportban összesen hetvenhat kisgyermek elhelyezésére nyílt lehetőség.
Az intézmény az épület előtt 1933-ban felállított, ma már a kerület egyik szimbolikus köztéri műalkotásának számító, Lányi Dezső nevéhez fűződő „Játszó gyerekek – Mackó bácsi mesél a gyerekeknek” szoborcsoport után kapta a későbbi nevét. Bár az emberek már ekkor Mackósnak hívták az óvodát, a hivatalos „keresztelőre” csak 1994-ben került sor – idézte fel a múltat köszöntőjében Fonti Krisztina alpolgármester, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi években számos beruházás történt a Németvölgyi úti intézményben.
A 2006-os átépítésnek köszönhetően jelenleg a földszinten négy, míg az emeleten kettő csoportszoba kap helyet. Három esztendeje megújult a bejárat, befejeződött az akadálymentesítés, elkészült a 76 négyzetméteres tornaterem, ami nagymértékben hozzájárul a gyerekek mozgásigényének kielégítéséhez, valamint a testnevelés magas szintű szervezéséhez. 2010-ben sószobát, egy évvel később fejlesztő tornaszobát alakítottak ki.
Folyamatosan szépült a kert is. Ma már a legkényesebb igényeket is kielégíti, hiszen olyan természeti környezetet sikerült létrehozni, ahol az urbanizációs ártalmak kizárásával az év minden szakában biztosított a gyerekek számára a játék, a levegőzés és az egészséges testedzés lehetősége.Nyolcvaneves_a_Mackos_Ovoda2
„Bár az épület nyolcvanéves, az ódon falak között modern óvoda bújik meg. Ennél is fontosabb azonban a szellemiség, a környezet, az egészség és a hagyomány hármasára épülő nevelőmunka minősége, amire méltán lehet büszke az intézmény. Nem véletlen tehát, hogy a folytonosság egy pillanatra sem tört meg, és az egykori Mackós-óvodások gyermekeiket, unokáikat is ebbe az óvodába íratják be” – zárta beszédét Fonti Krisztina, aki végezetül azt kívánta, hogy még számos generáció számára legyen az első közösségi élmények örökké emlékezetes színtere a Mackós Óvoda.
Az ünnepi műsorban az óvoda csoportjai látványos bemutatókkal, zenés, táncos, énekes számokkal szórakoztatták a MOM színháztermét megtöltő közönséget. A születésnapi megemlékezések krónikájához tartozik, hogy a Mackós épületében kiállítás nyílt, amely fényképeken mutatta be az intézmény nyolcvanéves történetét.

Ma.