Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Uj_attrakciok_a_Sas-hegyen

Új attrakciók a Sas-hegyen

Megújult a Sas-hegy Természetvédelmi Terület bejáratánál található fogadóépület, amelynek kihasználatlan tetőtere kellemes, fedett kilátóterasszá alakult át. A szabadtéren gyíkbemutató-helyeket hoztak létre, ahol a zöld és a pannon gyíkokat természetes környezetükben figyelhetjük meg.

A Sas-hegy természeti értékeinek megóvására, illetve a látogatókat kiszolgáló létesítmények korszerűsítésére már negyedik alkalommal nyert uniós támogatást a természetvédelmi terület kezelője, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága. A támogatások segítségével a védett területről sikeresen visszaszorították a tájidegen özönnövényeket; emellett felújították a tanösvényt és a csúcson található kilátópontot, illetve egy interaktív kiállítás is készült.
A fejlesztések nem álltak le: a most lezárult, közel 60 millió forint összértékű, 85%-os támogatással megvalósuló projekt keretében átalakították a 80-as években épült fogadóépületet, és a tetőtérben egy zárt, fedett – kerekes székesek által is megközelíthető – kilátóteraszt hoztak létre, ahol a látogatók a kinti séta után megpihenhetnek, illetve barátságtalan idő esetén is élvezhetik a panorámát. A zárt teraszról a magasban vitorlázó vörös vércse nézőpontjából is szemügyre vehetjük a várost, erre a hegy tetején elhelyezett kamera biztosít lehetőséget, amit távvezérléssel irányíthatunk egy monitor mellől.
A fogadóépület szomszédságában állandó gyíkbemutató-helyeket alakítottak ki, ahol a zöld és a pannon gyíkokat figyelhetjük meg természetes környezetükben. Rajtuk kívül a városi életmódhoz alkalmazkodott kisállatokat, például a rókát, borzot, nyestet, görényt is megismerhetjük testközelből, ha ellátogatunk a vasárnaponkénti játékos programokra.
A vendégek kényelmét szolgálják a sétaútvonalak mentén elhelyezett új pihenőpadok, illetve a parkolás is könnyebbé vált a bejárat mellett újonnan létesített parkolóhelyeknek köszönhetően. A terület esztétikai megjelenését javítja a korszerűsített fogadóépület mellett a bejárat kovácsoltvasból készített kerítése, a kilátópont fakorlátja, illetve az a szépészeti beavatkozás, melynek keretében egy régi betonbunkert sikerült a tájba illeszteni.
A látogatóközpont környezetkímélő működtethetősége is szempont volt a fejlesztések során, ezért a fogadóépület melegvíz-ellátását napkollektorokkal oldották meg, míg a fűtést aprítékkal üzemelő kazánnal biztosítják. Az aprítékot azokból az invazív növényekből, például az orgonából nyerik, amelyeket folyamatosan irtanak a területen az őshonos növényfajok védelmében.

z.