Tovább a tartalomhoz Tovább a lábléchez
Unnepelt_a_Zugliget

Ünnepelt a Zugliget

Két év kényszerű távollét után ismét az időközben megújult MOM Kulturális Központ adott otthont a Zugligeti Általános Iskola hagyományos gálaestjének. A program a szórakozás mellett jótékonysági célt szolgált, a bevételt ugyanis a Zugligeti Iskola Alapítvány az intézmény kémia- és biológia-szertárának fejlesztésére fordítja.

A tanítás mellett a közösségépítést nevezte az iskola legfontosabb feladatának a gálaműsor résztvevőit köszöntő Bernyák Adrienn igazgató. Szerinte ennek egyik legszebb, egyúttal leginkább várt része a Zugligeti Est, amely alkalmat teremt egymás jobb megismerésére.
„Meggyőződésem, hogy a minőségi közösségi kapcsolat fontos szerepet tölt be életünkben, megtanítja az embert az egészséges rivalizálásra, hogy összemérje a tudását másokéval, de megtanít arra is, hogy elfogadja a másikat akkor is, ha az sokkal jobb nála, vagy éppen gyengébb, esetleg sérült” – hívta fel a figyelmet Bernyák Adrienn. Példaként hozta fel, hogy Angliában 1829 óta rendeznek evezősversenyt a két rivális egyetem, Cambridge és Oxford csapata között. Mint mondta, elgondolkodtató, ahogyan erről az évszázados hagyományról az egyik versenyző nyilatkozott: „fontos, hogy nyerjünk és dicsőséget szerezzünk saját közösségünknek”.
Pontosan ezt érezhette minden egykori és mai zugligetis diák a gálaesten, amelyen lehetőséget kaptak arra, hogy tehetségükkel, tudásukkal tovább öregbítsék 121 éves alma materük hírnevét. A változatos zenés, táncos produkciók, színházi előadások és szavalatok, valamint az elmaradhatatlan akrobatikabemutató – idén afrikai ritmusokra mozogtak a gyerekek – mellett egy különleges táncos koreográfia erejéig a zugligeti családok is színpadra léptek. A gálán végül több mint négyszázezer forint gyűlt össze az adományokból.

Mm.